Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

megállt, felmutatta az oltáriszentséget, a hívők letérdeltek, Dr. Herkovics pedig állva maradt. Ugyanis ő a szertartáson résztvevőket figyelő emberrel volt elfoglalva, és későn vette észre, hogy körülötte már mindenki térdel. Természetes, hogy az illető adatgyűjtő meglátta az állva maradt kollégát és még egy-két templomba el-eljáró pedagógussal együtt őt is jelentette az illetékes helyeken. így jutott el ennek az esetnek a híre Hevesin keresztül a Megyei Tanácshoz azzal, hogy lám a klerikális pedagógus még a nyilvános szertartásra is elmerészkedik. Ez is azt mutatja - mondta Hevesi -, hogy az oktatási osztály milyen lazán kezeli a pártpolitikai kérdéseket, így a klerikális reakció elleni harcot is. Említettem már, hogy ki mindenkit rászabadítottak a pedagógusokra. Az ötvenes évek elején történt, hogy az Oktatási Minisztérium a DISZ Központi Bizottsága javaslatára hozzájárult ahhoz, hogy a tantestületi konferencián vegyen részt mégpedig hozzászólási joggal felruházva - a tanulóifjúság képviselete, a DISZ megbízottja. Történt pedig, hogy az esztergomi István Gimnázium egyik renitens, javíthatatlannak bizonyult tanulóját el kellett bocsátani az iskolából. Mi lett ebből? Az L. Mihály nevű kicsapott tanulót megtették városi DISZ-titkárnak, és mint ilyen, jogot kapott arra, hogy az István Gimnázium tanári konferenciáján részt vegyen és a tanulók osztályozásába beleszóljon. Micsoda pofon volt ez az ottani tanári karnak! Az sem volt egészséges dolog, és az ötvenes években még elég gyakran előfordult, hogy érettségi elnöknek olyan kádert küldtek ki, akinek legfeljebb csak középiskolai végzettsége volt. így fordult elő például, hogy a tatabányai Rákosi Mátyás Gimnáziumba a Minisztérium megbízásából megérkezett a megyei oktatási osztály egyik fiatal munkáskáder dolgozója, hogy ellássa az érettségi elnöki teendőket. Mint ilyen Tatabányán a gimnáziumban bekopogott a tanári testület szobájába, és minthogy nem hallott választ, benyitott. Néhány tanár volt odabent, akik közül az egyik rászólt: - Fiam, ha valamit akar, várjon türelemmel kint a folyosón, míg engedélyt kap, hogy beléphet. Erre Tóth Adorján, aki egyébként gimnáziumi érettségivel rendelkezett, bemutatkozott, hogy ő lesz itt az érettségi elnök, és megmutatta a megbízólevelét. Az egyik idősebb tanár a fejéhez kapott és megszólalt: - Istenem, hát idejutottunk? Miért kellett ilyen kellemetlen helyzetbe hozni ezt az amúgy igen becsületes dolgozót, aki mikor meghallotta az elhangzott véleményt, menten azon gondolkodott, hogy visszaadja a megbízatását, csak már nem volt rá ideje. Egyébként a feladatát okosan látta el, mindent rábízott az igazgatóra és a szaktanárokra. Ahogy nekem utólag elmondta, a fogadtatásnál elhangzott véleményért nem haragudott meg, sőt akkor döbbent rá, hogy mennyi igazság rejlett az illető tanár megjegyzése mögött. Volt azonban arra is példa, hogy hasonló esetben az illető elnök az érettségiző tanulókat főleg arról faggatta, hogy olvassák-e a Szabad Népet, mit tudnak a politikai helyzetről, ki tagja, ki nem és miért nem a DISZ-nek, stb. Az elnöki jelentésében aztán persze sietett megállapítani, hogy a tanárok elhanyagolták a tanulók politikai nevelését. Sokat lehetne arról is írni, hogy magának a pedagógiának mint tudománynak a berkeiben is különböző tendenciák érvényesültek. Eléggé rögös volt az útkeresésnek ez az időszaka. Ütköztek a különböző irányzatok, a magyar haladó pedagógiai hagyományok mellett túl nagy súlyt kapott a szovjet pedagógiai koncepciók és módszerek utánzása, alkalmazása. Ha csak magán Révai Józsefen múlott volna, aki a Rákosi féle ötösfogat tagja volt, a baloldali szélsőségek egyik nagymestere, akkor