Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Anyósom még emlékezett bizonyos lengyelországi rokoni kapcsolatokra, még a város nevét is említette, sajnos mindez már feledésbe ment. Arra viszont jól emlékszem, hogy olyan 4-5 lengyel dalt el tudott még énekelni, amiket az édesapjától és rokonaitól tanult meg gyermekkorában. Anyósom édesapjának és nagyapjának a sírjára is jól emlékszem, az érsekújvári Babka-temetőben voltak mindketten eltemetve. Sírkövükön a felirat: nemes és nemzetes Hrabovszky Alajos, illetve János. A Babka-temetőt 1945 után a szlovákok likvidálták. Ezzel együtt sok magyar nevü sírfelirat is a kőfaragók martalékává vált. Ha a Besey és a Tatárik család hagyományai között összehasonlítást teszünk a kimagasló egyéniségek tekintetében, mint érdekességet említem meg, hogy a Besey családban is leányágon, helyesebben leányoldalágon tapasztalható ez a jelenség. Édesanyám neve Stróbentz Gizella, édesapja Stróbentz Károly volt, akinek az unokatestvére viszont Stróbentz Frigyes volt, a híres festőművész (1856-1929.) Pesten született, de a festészetet a düsseldorfi festőakadémiákon tanulta. Münchenben telepedett le, tagja volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének (MIÉNK) és a Szinyei Merse Társaságnak. Budapesti és külföldi kiállításokon kompozícióival több díjat nyert. Jó néhány alkotását őrzi a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum. Budapesten a Kerepesi úti temetőben a Stróbentz család kriptájában van eltemetve. Érsekújvár és Pozsony megváltozott viszonyairól Érsekújvári sétáim során 1947 nyarán tehát újra láthattam a várost. De milyen várost? nem azt, amilyen volt, hiszen az természetes. Minden változóban van, változott hát Érsekújvár is. De nem mindegy, hogy ez a változás miként megy végbe, a természetes fejlődés, vagy a durva, brutális erőszak, a szélsőséges nacionalista torzulás és gyűlölködés jegyében, annak lélektipró eszközeivel. Szlovákiában pedig, így Érsekújvárott is ez utóbbi érvényesült. Azt vártuk, azt remélte a szlovákiai magyarok dolgos, becsületes, sok megpróbáltatást átélt népe, hogy a hitleri fasizmus legyőzése és eltiprása után egy olyan új világ épül majd, amelyben - ha egyszerre nem is - de fokozatosan és véglegesen az igazi demokrácia gondolata és gyakorlati kibontakoztatása kap egyedüli létjogosultságot. Olyan demokrácia, amely az egymás mellett és egymással együtt élő különböző ajkú népeknek módot és lehetőséget nyújt a kölcsönösség szellemében az eddigieknél tisztultabb szemlélet és őszinte baráti viszony kiformálására és megvalósítására. És ez lett volna a helyes. Ha a szövetséges hatalmak győzelme nemcsak a hitleri Németország béklyóitól szabadította volna meg Európa, sőt mondhatjuk nyugodtan, hogy a világ népeit, hanem egyben kigyomlálta volna a fejlődést gátló tényezőket, nevezetesen a szélsőséges nacionalizmus, a más népek feletti uralkodás, milliók gúzsba kötésének a gondolatát is, akkor el lehetett volna kerülni az elburjánzott, vad erőszak alkalmazását más népekkel szemben, mindazon népekkel és emberekkel szemben, amelyek és akik a nyugodt, békés élet, a népek közötti barátság gondolatának elkötelezettjei. Ám Csehszlovákiában a fasizmus feletti győzelem a magyar nemzeti kisebbséget illetően azt jelentette, hogy a győzők a fasizmus fegyvereit kicsavarták ugyan a fasiszták kezéből, de azokat Szlovákiában nem semmisítették meg, hanem bizonyos felelős állami tényezők, magas funkciók birtokosai és a szélsőséges nacionalizmus emlőiből táplálkozó bizonyos társadalmi szervezetek szószólói a maguk fegyvereivé tették. Mert hát minek nevezhető az az eljárás, amikor a szlovák katonák 1946 telén hajnalban, 20 C°-os fagyban a három hónapos csecsemőt kiragadják a bölcsőből és