Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

- Hát megjöttél, végre megjöttél, Isten hozott! Aztán a két ragyogó kisgyermekemet emeltem magamhoz, és utána sorra jöttek a többiek, az anyósom és a két sógornőm. Marion és Rozika. Emil papa nem volt éppen otthon. Bementünk a verandára sűrűn szemlélgetve egymást, aztán leültünk beszélgetni. Feleségem és a két sógornőm, olykor pedig anyu is egymás szavába vágva, egyelőre csak távirati stílusban elmondták, hogy mi minden történt velük azóta, hogy Bényben a sötét utcán, engem lekapcsoltak az oroszok, a család pedig ott maradt nélkülem, illetve tovább hajtották őket a többi Bény-telepi lakossal Kernend községbe. Kiűzve az otthonunkból, kifosztottan és az oroszok által még útközben is kiraboltan Gödöllőig kellett menekülniük, ahol aztán a rokonok lakásában 1945. április végéig ideiglenes otthonra leltek. Családom menekülése: Bény-lpolyszalka-Gödölló-Érsekújvár Az valami borzalmas lehetett, amikor a nagy garami német offenzíva idején, 1945. február 22-én a németek sűrű ágyú- és aknatüze, bombázása közben kellett az Ipoly folyó völgyébe a legszükségesebb holmijaikkal menekülniük. Ez az út a Garam és az Ipoly folyó közötti dombokon át kb. 15-16 km-t tesz ki. Ipolyszalkán aztán - amiről már előzőleg szó esett - a bényi plébános szüleinél húzódtak meg pár napig. Ott nagyon zsúfoltan voltak, mi több, számolni lehetett azzal, hogy a németek offenzívája esetleg még az Ipoly völgyébe is átcsap, ezért az oroszok több Ipoly menti községet kiürítettek. Feleségemék aztán Ipolyszalkáról Vácon keresztül egészen Gödöllőig mentek. Én akkor már a váci fegyházban voltam bezárva, mint "hadifogoly". Feleségemék - ahogy elmondták - a fegyház előtt mentek el, persze nem tudtunk egymásról. Feleségeméket Ipolyszalkáról Vácra egy orosz teherautó vitte, Vácról egy Gödöllőre tartó másik orosz teherautó. Alig valamit kellett gyalogszerrel menniük. Ebben a segítségben közrejátszott a két kisgyermekünk, meg a mozgássérült idősebb sógornőm. Képzeljük ezt el, micsoda megpróbáltatást jelenthetett ez az út nyitott teherautókon a két apró kisgyerekkel (a Gyulus akkor két és fél éves volt, a Zsuzsika meg alig másfél éves). Tetejében ezen az úton lopták el tőlük az oroszok az egyik meleg takarójukat és egy bőröndjüket, amelyben ruhák voltak. Meghatódottan gondolok vissza ezúttal is a feleségemre, hogy mily nagy lelkierővel viselte vállán a hosszas menekülés megpróbáltatásait. Hasonlóan fejet kell hajtanom a menekülő család többi tagjának emléke előtt, hiszen ők is jelentősen kivették a részüket a helyzetek szülte szenvedések elviseléséből, és feleségem segítségére voltak. Gödöllőig azért mentek, mert ott véltek tartósabb menedéket és védelmet találni. Emil papa bátyja ugyanis családjával együtt Gödöllőn lakott, de csak a sógornőjét találták otthon, Jóska bácsi a családjával a körülzárt Budapesten rekedt. Innét csak Budapest eleste után tudtak hazakeveredni. így aztán Gödöllőn viszonylag jól el tudtak helyezkedni. Feleségem, a Rozika és Krisztina beálltak dolgozni, ezúton élelmezésüket is biztosítani tudták. Jóska bácsi sógornője is ellátta őket, amivel csak tudta. Gödöllőről 1945. április elején indultak el Érsekújvárra. Budapestig HÉV-vel utaztak, Budapesten át gyalog, de a gyerekeket már nem kellett háton vagy karon cipelni, mert Gödöllőn szereztek egy gyerekkocsit, és ez nagy könnyebbséget jelentett. Pesten aztán három rokonnál szálltak meg.