Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
A vagonokban való elhelyezésünk kényelmes volt, huszonötén voltunk egy vagonban. A vagonokat nem zárták le, azokon a helyeken, ahol hosszabb ideig várakoztunk, szabadon kiszállhattunk. így volt ezt például Nyikalajevben és Csernovicben. Az útvonalunk a következő volt: Georgievszk-Zelenbcsuk-Armavilj-Rosztov-Nyikolajev-Csernovic-KörösmezöMáramarossziget-Debrecen. Hová mennek tiszt urak? Nyikolajevben elég hosszú ideig várakozott a vonatunk a vasútállomáson. Ezért egy kicsit körülnéztünk az állomás környékén. Egyszer csak ránk köszön valaki magyarul: - Hová mennek, tiszt urak? Közülünk az egyik hadnagynak már fel volt varrva a zubbonyán a csillag, onnét ismert ránk az illető. Mondtuk, hogy hazafelé tartunk. Ő aztán elmondta, hogy itt vannak nem messze sátrakban, valamennyien cigányok, és szintén hazafelé tartanak. Itt gyülekeztetik őket, és ígérték az oroszok, hogy majd kapnak vagonokat, és elviszik őket a határig. Főleg román cigányok voltak, néhány magyar, lengyel, szlovák és ki tudja, még milyen cigány. Elmentünk őket megnézni. Rögtön megrohantak, mindegyik aranyat vagy ezüstöt, gyürüt, láncot, órát akart tőlünk venni. Volt ezeknél mindenféle pénz: rubel, márka, dollár, frank, még spanyol pezeta is. Az egyik magyar cigánycsalád éppen ebédhez készülődött, megfőtt a tyúkleves. Meg is kínáltak, mert hát magyarok vagyunk, de megköszöntük, annál is inkább, mert már sietni kellett vissza a vasútállomásra, nehogy lemaradjunk a vonatról. Ez esetleg újabb évet jelenthetett volna odakint. Hallottunk már ilyen esetről. Útközben jó volt az ellátásunk. Naponta megkaptuk a 40 dkg barna és 20 dkg fehér kenyeret, a 4 dkg zsiradékot, ebből egy dkg ment a levesbe vagy főzelékbe, 3 dkg-ot pedig kézhez kaptunk. Ez vaj, margarin, vagy napraforgóolaj volt. Ugyanígy kézhez kaptunk naponta 4 dkg cukrot. Minden vagonnak megvoltak a vételezöi, akik kiosztották az élelmet. A levesek és főzelékek jóval tartalmasabbak voltak, mint a táborokban. Csernovic 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. Kemény harcok dúltak ezen a környéken az I. majd a II. világháború idején is. Édesapám jutott többször itt az eszembe, aki a négy évi I. világháborús frontszolgálatából közel 3 évet töltött az orosz fronton, és a Szan folyó menti harcokban sebesült meg. Felgyógyulása után áthelyezték a román frontra. A nyitrai 14. honvéd gyalogezredhez hívták őt be mindjárt 1914-ben röviddel az én születésem után. Szakasz-, majd mint főhadnagy száza^oarancsnokként teljesített szolgálatot. Cscrnovictől tovább haladva elértük a Kárpátokat, és a Jabloneci hágón át az 1918 előtti történelmi Magyarország határát átlépve megérkeztünk Kőrösmezőre. Ott is elég sokáig elidőztünk, mert az előttünk lévő alagútban állítólag kisebb kőomlás keletkezett, és annak eltávolítására kellett várakoznunk. Egy idősebb bácsi jött fel hozzánk a faluból, és minthogy éppen ebédosztás volt, köleskásával kínáltuk őt meg. Mohón ette, nagyon hálálkodott, és elmondta, hogy igen nagy itt a szegénység, alig-alig jutnak némi élelemhez. Ekkor már Kárpátalját a Szovjetunió "az ottani lakosság kérésére" bekebelezte. Persze , a lakosságnak ezt a kérését még a teheráni értekezleten eldöntötte Sztálin akarata szerint a három nagyhatalom.
