Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)

OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Dévényi Iván írásaiból (1958, 1970, 1972)

DÉVÉNYI IVÁN Esztergomi parasztgyerek, aki neves szobrász lett Párizsban - Vörös Béla, az elefántcsontfaragás meg újítója Párizstól nem messze, Seine-et-Oise megyében, a porcelánműhelyeiről nevezetes festői városkában, Sevres-ben, Ernest Renan utca 18. szám alatt él egy szobrászművész, akinek neve gyakran felbukkan a francia képzőművészeti lapokban, folyóiratokban. Ez a művész Vörös Béla, franciásan: Bela Voros. Évtizedek óta kint él Franciaországban, de hazáját nem felejtette el, és nem feledte el szülővárosát sem, Esztergomot. Ha teheti, hazalátogat (legutóbb 1956 nyarán járt itthon), felkeresi Esztergomot, és Dorogot, ahol rokonai élnek. Magyarnak tekinti magát, szolidáris a népköztársasággal, hálás azért, hogy párizsi követségünk rendszeresen ellátja őt magyar újsággal, könyvvel - megnéz minden magyar filmet, amelyet Párizsban bemutatnak. Legutóbb - mint egyik levelében írja - a „Déryné"-t látta, és most nagyon várja az Esztergomról készült színes dokumentumfilm külföldre való eljutását. Vörös Béla 1899. december 14-én született Esztergomban, hétgyermekes parasztcsalád fiaként. Szüleinek volt egy kis kocsmájuk is, de ennek ellenére szűkösen éltek. E sorok írójához írott levelében szüleiről és gyermekkoráról ezeket közli a művész: „Anyámra mint szorgalmas, munkaszerető, józangondolkodású asszonyra emlékszem viszsza. Apám merész és optimista volt vállalkozásaiban, végül is fülig eladósodott. Első határozott emlékem hároméves koromból van, amikor a szokásosnál nagyobb perpatvar volt a háznál. Anyám egyetlen tehenünk kötelébe kapaszkodva sírt, és nem akarta engedni, hogy a tehenet, amely a sok gyermek reggelijének és vacsorájának biztosítója volt, apám eladja. " Végül is az apa akara-