Dr. Prokopp Mária: Prokopp János 1825-1894 Esztergom megye és város első mérnöke, Emlékkiállítás (Esztergom, 1994)
arcát 1843-ban főképpen a barokk stílus határozza meg: a Burg hatalmas épületei, a főúri paloták, templomok, a terek emlékművei és kútjai a barokk művészet pátoszát és dinamikáját sugározzák. A várost övező pompás császári és főúri kastélyok a remekművű kertekkel, tavakkal, szökőkutakkal és szobrokkal, parkokkal, mint Schönbrunn. Belvedere és a többiek a barokk művészet teremtő erejével, fantáziagazdagságával Prokoppra is nagy hatással lehettek. Itt látott először - a budai Nagyboldogasszony templom után eredeti gótikus épületeket. Csodálattal állhatott a Stefansdom előtt. Számtalanszor körbejárhatta kívül és belül, megfigyelhette és rajzolhatta a részletformákat és azok kapcsolatát az egészhez, az arányokat, valamint a belső tér felépítését. Elbűvölte a 136 méter magas déli torony, amely a csúcsívek sokaságával egyenesen az égre tör. S aztán tanulmányozhatta a részleteket, a szerkezeti felépítést: a négyzetes hasábra állított nyolcszögű hasábot, amelyet ugyancsak nyolcszögű áttört szint, mint kősisak koronáz. Bécs többi gótikus templomát is örömmel kereshette fel, és érdeklődéssel figyelhette a közelmúlt és az éppen folyó helyreállításokat, így a Maria am Gestade remekművű templomának 1812-24 közti neogótikus építészeti restaurálását. A belső berendezés, az oltárok (L. Kupelwieser, 1836), a szószék és szobrok folyamatosan készültek. 1820. óta a templom a Redemptorista rendé, itt temették el Hofbauer Szent Kelement, Bécs 1820ban meghalt apostolát. Meglepetést jelenthetett Prokopp János számára, hogy már IL József az 1780-as években fontosnak tartotta a gótikus templomok stílszerű bővítését, helyreállítását. Ez a középkor felé fordulás sajátos építőművészetet teremtett, amelyek legszebb példái a Német lovagrend Singerstrasse-i Szent Erzsébet temploma, az Augustinerkirche és a Minoritenkirche. A klasszicizmus Bécs belvárosában kevésbé volt hangsúlyos, mint Pesten. Pietro Nobile volt a legjelentősebb klasszicista mester, aki a Burg bejáratánál a Heldentor és a közeli Theseus templom nemes arhitechtúrájával maradandót alkotott. Mellette Alois Pichl által tervezett paloták (Herrengasse 7, Löwelstr. 6, Graben 21.) érdemelnek figyelmet és néhány templom restaurálás, mint a Máltai lovagrend temploma és a Michaelerkirche. Összefüggő klasszicista házsorok inkább a IV-V-VI-VIII. kerületben épültek. Prokopp János Bécsbe érkezésekor már a romantika bontogatta szárnyát, amelyet Paul Sprenger, Karl Roesner, és mások művei képviseltek. Prokopp János Bécsben 14 hónapot dolgozott Jakob Weisgarber(?)nél a városi magistrátus 1844. június 28-án kelt vándorkönyvi bejegyzése szerint. A név olvasata nem egyértelmű, így nem tudjuk meghatározni Prokopp bécsi mesterét. Bécsi iskolai tanulmányairól nem tudunk, valószínűleg inkább dolgozott, pénzt gyűjtött távolabbi utazásaihoz, és ismerkedett a császárváros építészeti alkotásaival.