Bauer Norbert – Kenyeres Zoltán szerk.: 40 éves „A Bakony természeti képe” kutatási program (Zirc, 2002)

Bevezetés - Egy emlékkötet előélete az ötlettől a megvalósulásig (Bauer Norbert, Kenyeres Zoltán)

szeretnének a programról olvasó közönségnek, a Bakony-kutató közösségnek. A beérkező kéziratok első átolvasása már kárpótolt bennünket a szerkesztői munka mindig mindkét oldalt „megviselő" perceiért. A 2000 nyarán kiküldött körlevelek óta eltelt időszak folyamatos munkájának eredménye e kötet, mely teljességre törekedett, bár mint tudjuk, tökéletes csak a szándék lehet... E jó másfél év során voltak, akik nem válaszoltak megkeresésünkre, voltak, akik - részben önmagukat méltatlannak találva - nem kívántak szerepelni a könyvben, megint mások úgy vélték, nem végeztek annyi munkát a program keretében, hogy rászolgáljanak a megjelenésre. A legmeglepőbb az volt, hogy néhányan kiknek mindennapi munkája is kapcsolódik a Bakóny-kutatáshoz - meglehetős paszszivitással figyelték törekvéseinket. Ez utóbbi nehezen érthető, az esetleges megértés pedig elszomorító. Az ünnepi kötet megjelenése mégis annak bizonyítéka; sokan vannak „házon belül és kívül" egyaránt, akik fontosnak érzik, hogy emlékezzünk régiekről, újakról, ünnepeljük a régieket, újakat egyaránt. E fejezet után az első értekezlet résztvevőinek névjegyzéke és az „utat törő" Papp Jenő sorai következnek a kezdetekről, a „menedzselés" nehézségeiről és örömeiről. Eztán sorjáznak a száraz tények: a negyven év alatt jelentkezett kutatók névsora és a vállalt témáik felsorolása. Az összeállítást a Bakony-kutatás történetével kapcsolatos publikációk, a sokszorosított kiadványok és a Bakonyi Természettudományi Múzeum Adattára alapján készítettük. Ezt követően az Arcképcsarnok „természetesen" című fejezet következik. Itt a Bakony-kutatók tudományos tevékenységének adatait és a térséggel kapcsolatos - a szerzők által fontosabbnak ítélt - publikációik hivatkozásait olvashatjuk. E fejezetben találjuk meg a Bakony-kutatás történetét legszemélyesebben bemutató „terepi arcképcsarnokot", melyben a „természetes" vagy dolgozószobai környezetben, készült felvételeken keresztül ismerhetjük meg a résztvevők egy részét. A legnehezebb feladatot talán e képes krónika összeállítása jelentette, mert mint megtudtuk a kutatók nem egymást, hanem inkább a kutatandó objektumokat fotózták. Szerencsére, hoszszas keresgélés után, sok íróasztalfiókból került elő egy-egy hiteles fénykép, de nagyságrendileg legalább ilyen fontos volt annak a néhány embernek (pl. Tóth Sándor, Ilosvay György) ilyen irányú munkássága, akik a képkockákat nem sajnálva, „kirándulásaikon" kutatótársaikat is „lelőtték". Azok, akikhez el tudtuk juttatni a kérdőíveket, és voltak kedvesek visszaküldeni nekünk, a megadott információkkal szerepelnek e fejezetben. Sajnos az egykori Bakony-kutatók közül van, akiről a legközelebbi információ mindössze az volt, hogy Tunéziában háziasszony. Voltak, akikről többszöri utánakérdezés vagy irodalmazás eredményeként sem sikerült semmilyen részletet kideríteni, így ők csak a már említett részben (vállalt témák) szerepelnek. Többen csak egyetemi éveik alatt vagy életük egy rövid szakaszában kerültek kapcsolatba a szervezett Bakony-kutatással, majd nyomtalanul eltűntek az élet sűrűjében. Az elhunyt munkatársakról a kötet szerkesztői készítettek rövid leírásokat a megjelent 7