Tóth Sándor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 29. - A Bakonyvidék és a Balaton-medence szitakötő-faunája (Insecta, Odonata) (Zirc, 2005)
Eredmények - A szitakötő-fauna minőségi összetétele - A szitakötő-fauna UTM hálótérképezésének eredményei
A Zygoptera-faunával szemben, az Anisoptera-fauna mennyiségi összetételére a nagyobb változékonyság jellemző. Az Anisoptera alrendbe tartozó fajok csupán egyharmadának mennyiségi összetétele megközelítőleg azonos. A Balaton-medencében a főleg középhegységi és dombvidéki tájakon eltérj tát Aeshna cyanea csaknem teljesen hiányzik. Hét faj (Aeshna affinis, Aeshna mixta, Leucorrhinia pectoralis, Libellula depressa, Orthetrum brunneum, Orthetrum coerulescens, Sympetrum striolatum) inkább a Bakonyvidékre, öt faj (Anaciaeschna isosceles, Cordulia aeneaturfosa, Crocothemis servilia, Orthetrum cancellatum, Sympetrum vulgatum) inkább a Balaton-medencére jellemző. Az utóbbiak közül kiemelkedő különbség tapasztalható a Balaton-medence javára elsősorban a Crocothemis servilia, valamint kisebb mértékben a Sympetrum vulgatum és az Orthetrum cancellatum esetében (9. ábra). A szitakötő-fauna minőségi összetétele A szitakötő fauna minőségi összetételének meghatározásában fontos szempont az egyes fajok gyakorisága (ritkasága). Közismert, hogy a ritkaság fogalma viszonylagos. A kutatók megítélése e téren gyakran ugyanarról a fajról is rendkívül eltérő lehet. A gyűjtők gyakran tapasztalhatják, hogy a ritkaság mind térben, mind időben jelentős mértékben változhat. Ez különösen azoknál a csoportoknál lehet feltűnő, melyekkel többen foglalkoznak. Csoportunknál maradva, érdemes megemlíteni a vörös légivadász (Pyirhosoma nymphula interposita) elterjedésére vonatkozó tapasztalatokat. Hazánkban a fajt az 1950-es években még nagyon ritkának minősítették, mindössze néhány lelőhelyét (Börzsöny, Kőszegihegység, Pilis egy-egy pontja) tartották nyilván. Az utóbbi évtizedekben szaporodó gyűjtések eredményeképpen az ismert lelőhelyeinek száma jelenleg valamivel meghaladja a 300-at. Különösen elterjednek bizonyult az elmúlt néhány év célgyűjtéseinek eredményeképpen a Bakonyvidéken (TÓTH 1999). A ritkaság (gyakoriság) meghatározására általában 5-7 fokozatot szoktak alkalmazni. A kategorizálás azonban sok esetben nem objektív, nincs kellőképpen alátámasztva. A szitakötők gyakoriságának meghatározására viszont ma már rendelkezünk egy jól bevált, megfelelő mennyiségű adat birtokában objektívnek nevezhető módszerrel, mely az előfordulási adatok UTM hálótérképek segítségével meghatározott, relatív gyakorisági kategóriák alapján történő értékelésre épül (DÉVAI - MISKOLCZI 1987, DÉVAI et al. 1994). A szitakötő-fauna UTM hálótérképezésének eredményei A gyűjtési adatok térképen való megjelenítése régi igénye a zoológusoknak. Az állatok elterjedésének ábrázolására számos példa található a hazai faunisztikai szakirodalomban. Ezek egy részére jellemző, hogy egymással nem vethetők össze (nem illeszkednek). Egy másik problémát az okozza, hogy a térkép jeleihez gyakran nem rendelhetők hozzá a konkrét lelőhelyek. Ettől függetlenül is hasznosak, mivel elegendő adat birtokában, jól szemléltetik egy-egy taxon gyűjtési és legalább részben előfordulási sajátosságait. Az elterjedési térképek alkalmazására mind országos, mind regionális téren több példát ismerünk. Ilyenek Steinmann Henrik a hazai szitakötő adatok segítségével összeállított, elsősorban szemléltetési céllal készült elterjedési térképei (STEINMANN 1959). Ezeknél jóval
