Tóth Sándor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 29. - A Bakonyvidék és a Balaton-medence szitakötő-faunája (Insecta, Odonata) (Zirc, 2005)

Történeti áttekintés

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A Bakonyvidéken korábban inkább csak szórványos szitakötő gyűjtések történtek Régebbi adatok elsősorban a hegység peremvidékéről, Pápa és Pannonhalma környékéről származnak. Tervszerű munkát a Tapolca-pataknak főleg a Tapolcafő és Pápa közötti, a Pápai-Bakonyaljához tartozó szakaszán, az 1959 és 1963 közötti években Benedek Pál végzett, diákok bevonásával. Munkájuk nyomán a Tapolca-patak környéke odonatológiai szempontból az ország egyik legjobban kutatott területévé vált. Ujabb lendületet kapott a szitakötők kutatása a Papp Jenő által 1962-ben megszervezett ,A Bakony természeti képe" program keretében. A kutatás szervezője hártyásszárnyúakkal foglalkozott, de érdeklődési körébe tartoztak a szitakötők is, melyekből maga is viszonylag sokat gyűjtött. Neki köszönhető pl. a Pyrrhosoma nymphula populációjának felfedezése a Vörös János-séd völgyében. A program keretében, a jelen kötet szerzője mellett, sokan gyűjtöttek szitakötőket. Közülük Dietzel Gyula lepidopterológus azért érdemel külön említést, mert több érdekes faj (Cordulegaster bidentatus, Hemianax ephippiger, Onychogomphus forcipatus, Lestes macrostigma) vagy azok újabb lelőhelyének a hegységből való kimutatása fűződik a nevéhez. Bali József korábban ,A Bakony természeti képe" kutatás résztvevőjeként, majd az utóbbi években a programon kívül, gyakran elkísérte a szerzőt bakonyi gyűjtőútjára, ahol viszonylag sok szitakötőt fogott. Vers Tamás Tapolca környékén, különösen a Hegyesdi-tározónál gyűjtött jelentősebb szitakötő anyagot, amely lárvákat is tartalmaz. Az utóbbi években Murányi Dávid munkássága eredményeként is kerültek a Bakonyi Természettudományi Múzeum gyűjteményébe szitakötők. A Balaton állatvilágáról - eltekintve a halaktól és néhány gerinctelen csoporttól - 1890 előtt csupán rendkívül hézagos ismereteink voltak. A tó természeti viszonyainak feltárásában a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottságának megalakulása hozott jelentős előrehaladást. Lóczy Lajos kiváló földrajztudósunk vezetésével, neves szakemberekből álló munkacsoport vizsgálta több mint két évtizeden át a tó és környéke földtaniföldrajzi viszonyait, éghajlatát, limnológiáját, növény- és állatvilágát. Sajnálatos, hogy e munka során az állattani kutatások - főleg a szitakötők vonatkozásában - csupán szerény eredményeket hoztak (ENTZ 1897). Még ,A Balaton élete" c. könyvben (ENTZ - SEBESTYÉN 1942) is csak általánosságban találkozhatunk a szitakötőkkel. A szerzők ,A Balaton lakóinak áttekintése" c. fejezetben megemlítik, hogy a tóból mindössze három szitakötő faj lárvája származik. Ezeket azonban fajra nem nevezik meg. A tó környékén imágó alakban kimutatott fajok száma a szerzők szerint Pongrácz Sándor, Sátori József és Wéber Mihály gyűjtése eredményeként, abban az időben 19 volt. A tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet létrehozása és működése nyomán jelentős változások következtek be a tó élővilágának kutatásában. Ezek azonban továbbra is csupán szerénynek nevezhető eredményeket hoztak a szitakötők kutatásában. Mint az intézet katalógusából kitűnik, 1935 nyarán Pongrácz Sándor gyűjtött Tihany környéken, egyéb rovarok mellett, az alábbi fajokhoz tartozó szitakötőket: Aeshna affinis, Anax imperátor, Coenagrion ornatum, Coenagrion pulchellum, Crocothemis erythraea, Gomphus vulgatissimus, Orthetrum albistylum, Orthetrum cancellatum, Sympetrum flaveolum. Ugyanazon a nyáron Zilahi-Sebess Géza néhány szitakötő lárvát határozott meg, de csak génuszra. Wéber Mihály 1940 augusztusában dolgozott a tihanyi intézetben. Ez idő alatt rendszeresen gyűjtött szitakötőket a félszigeten és a Balaton parton. Az eredményeit leíró dolgo-