Ádám László: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 28. - A Bakony és a Vértes holyvafaunája (Coleoptera: Staphylinidae) (Zirc, 2004)

Állatföldrajzi felosztás

A Bársonyos (tágabb értelemben a Vértesaljai-dombság), növényzete és holyvafaunája alapján, átmeneti jellegű területnek minősíthető, ahol a hegyvidéki és a dombvidéki elemek mellett az Alföld és a Kisalföld jellemző meleg- és szárazságkedvelő pusztai fajai is megtalálhatók. A Zámolyi-medence vidékének állatföldrajzi képét kevéssé kutatott holyvafaunája alapján nem tudjuk pontosan megrajzolni. Megtehetjük viszont ezt más csoportokat (pl. Scarabaeoidea) figyelembe véve, melyeket jobban ismerünk. Ezek szerint ennek a vidéknek a faunája eléggé különbözik a Vértesétől. Területén a meleg- és szárazságkedvelő fajok vannak túlsúlyban - igen jelentős a kontinentális elemek aránya -, a hűvösségés nedvességkedvelő hegyvidéki elemek szerepe alárendelt. Ezt a tájat a botanikusok a Dunántúli-középhegység flóravidékéhez sorolják, faunájának összetételét tekintve azonban inkább az Alföldhöz tartozik. Csak egy-két faj fordul itt elő, amely az Alföldről, illetve a Mezőföldről egyelőre nem ismert. A fentieket összefoglalva elmondható, hogy a Bakony és a Vértes, illetve szűkebb környezetük területe - elsősorban a holyvafauna elemzése alapján, de más szempontokat is figyelembe véve - hat határozottabban elkülönülő állatföldrajzi tájra (faunajárásra) osztható fel. Ezeknek a tájaknak kizárólagosan jellemző holyvafajaik - valószínűleg - nincsenek, ezért elkülönítésük többé-kevésbé biztosan csak faunájuk mennyiségi elemzése alapján lehetséges. Meleg- és szárazságkedvelő fajainak elterjedtsége, viszonylagos gyakorisága stb. alapján a környező hegyvidéki tájaktól többé-kevésbé jól elkülönül a Balaton-felvidék, és ide tartozik a Keszthelyi-hegység, valamint a Déli-Bakony egy része is. Állatföldrajzi szempontból többé-kevésbé egységes tájat alkot a Déli-, az Északi- és a Keleti-Bakony, valamint a Vértes hegyvidéke, és ide csatoljuk a Bakonyalja északkeleti felét, a Sokorót, valamint a Bársonyost is. A Bakonyalja délnyugati fele - holyvafaunájának összetételét figyelembe véve - határozottabban elválik a Bakony és Vértes hegyvidékétől, és így megérdemli az önálló táj rangját. A Balatoni-medence szintén jól elkülönül a Bakony-Vértes vidékétől, területe azonban nem egységes állatföldrajzi táj: nyugati harmadát, illetve terjedelmesebb keleti részét más-más faunajáráshoz soroljuk. A Zámolyi-medence vidékének besorolása még kissé bizonytalan: ez a terület a botanikusok szerint a Dunántúli-középhegységhez tartozik, faunája azonban sokkal inkább a Mezőföldéhez hasonló. Az említett faunajárások további tagolása leginkább egyes fajok elterjedtsége, viszonylagos gyakorisága alapján lehetséges, bár meglehetősen nehéz, mert az egyes részterületek, kistájak faunája között a különbségek nem jelentősek. Állatföldrajzi szempontból a Bakony és a Vértes nagyobb részét a magyar (Pannonicum) faunatartományhoz, a Dunántúli-középhegység (Bakonyicum) faunavidékéhez soroljuk. Ide tartozik a Balaton vidékének (Balatonicum) faunajárása, amelyet három faunakistájra (Balaton-felvidék, Veszprémi-fennsík, Keszthelyi-hegység vidéke) oszthatunk fel. Meleg- és szárazságkedvelő fajokban, délkelet-európai, balkáni stb. elemekben leggazdagabb a Balaton-felvidék, de különösen a Balatonra néző lejtők. A Balatonfelvidék fennsíkján már valamivel nagyobb számban jelentkeznek hűvösség- és nedvességkedvelő fajok, közép-európai stb. elemek is, ezek azonban a terület állatföldrajzi jellegét nem változtatják meg. A Veszprémi-fennsík faunáját viszont a Mezőföld felől behatoló nagyobb számú kontinentális elem színezi. A Keszthelyi-hegység állatvilága a Balaton-felvidékéhez hasonló, a hegység északi fele azonban már átmeneti jellegű te-