Ádám László: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 28. - A Bakony és a Vértes holyvafaunája (Coleoptera: Staphylinidae) (Zirc, 2004)

Állatföldrajzi felosztás

gasabb ártéri szinteken keményfaligetek - szegélyezik. A hűvösebb éghajlatú erdős régiók többé-kevésbé kiszélesedő völgyeiben mindenütt patakmenti égereseket találunk. Mocsarasodó, időnként pangó vizű talajokon (általában az alacsonyabb térségek rossz lefolyású völgyeiben) égeres mocsárerdő, friss vízzel öntözött nyers öntéstalajokon pedig gyertyános égerliget alakul ki. Helyenként - rossz lefolyású, pangóvizes területek tőzeges talajain - forráslápok, tőzegmohás lápok, láprétek, égeres láperdők is találhatók. A ligeterdök gyepszintjében, tisztásain, szegélyein - rendesen a part mentén, a keskeny ártéri zóna friss vízzel átitatott áradmányain - magaskórós társulások (patakmenti mocsarak, magaskórós rétek stb.) tenyésznek. A magasabb ártéri szintek jellemző gyeptársulásai a nedves rétek. A hegyvidék magasabb régióiban - bükkösök, gyertyános tölgyesek, ritkábban ligeterdők termőhelyén - gyakoriak a lue elegyetlen, helyenként vörösfenyővel vagy idegenföldi tűlevelűekkel elegyes telepített állományai. Erdeifenyőt és feketefenyőt leginkább száraz tölgyesek, száraz gyepek termőhelyére ültetnek. Az akác természetesen újuló erdőket alkot az alacsonyabb régiókban: állományai leginkább romtalajokon - erodált, suvadásos, szakadékos lejtőkön, felhagyott szőlők helyén, szemetes, trágyázott helyeken, települések környékén stb. - fordulnak elő. Növényföldrajzi szempontból a Bakony és a Vértes a magyar (Pannonicum) flóratartományhoz, a Dunántúli-középhegység (Bakonyicum) flóravidékéhez tartozik. Flórajárásai közül a Balaton-vidék (Balatonicum) mediterrán, nyugat-balkáni stb. flóraelemeinek viszonylagos gyakorisága miatt jelentősen elkülönül a közép-európai stb. elemekben gazdagabb Bakony és Vértes (Vesprimense) hegyvidékétől. A Tapolcai-medencét, illetve a Bakonyalja délnyugati részét - jellemző nyugat-balkáni stb. elemei miatt - a botanikusok a Dél-Dunántúl (Praeillyricum) flóravidékéhez, Belső-Somogy (Somogyicum), illetve a Zalai-dombság (Saladiense) flórajárásához sorolják. Az itt összegzett ismereteket számos forrásból merítettük; ezek mindegyikét felsorolni alighanem túlzás lenne. A legfontosabb, összefoglaló jellegű munkák (pl. Láng 1958; Fekete 1964; Pécsi és Somogyi 1967) irodalomjegyzékében az érdeklődők bőséggel találnak további hivatkozásokat. ÁLLATFÖLDRAJZI FELOSZTÁS A Kárpát-medence, illetve hazánk területét már a múlt század első felében megpróbálták állatföldrajzi tartományokra felosztani (pl. Soós 1934, 1943; Kolosváry 1936; Kaszab 19386; Móczár 1939). Az egyes régiók elhatárolása mindenekelőtt a fajok elterjedése, környezeti igénye, illetve a fauna sajátos összetevői (jobbára a színező elemeknek nevezett fajok jelenléte vagy hiánya) alapján történt. A kutatók természetesen nem elégedtek meg a nagyobb egységekkel, hanem megkísérelték, hogy ezeket rendszerbe foglalva tovább tagolják. Mivel az ilyen munkához szükséges faunisztikai ismeretek a kezdeti időkben, és különösen a rovarok esetében, meglehetősen szerények voltak, a kisebb egységek elkülönítése (bár a szakemberek igyekeztek a növényföldrajzi stb. kutatások eredményeit is felhasználni) elsősorban földrajzi alapokon történt. A Bakony esetében Papp (1968) próbálkozott az állatföldrajzi felosztás finomításával. A rendelkezésre álló adatmennyiség részletekbe menő elemzést az idő tájt még nemigen tett lehetővé. Hogy a szerző ennek ellenére mégis helytálló, nagyjában-egészében ma is elfogad-