Ádám László: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 28. - A Bakony és a Vértes holyvafaunája (Coleoptera: Staphylinidae) (Zirc, 2004)

Állatföldrajzi felosztás

ható következtetésekre jutott, az főleg szakmai tapasztalatokon alapuló lényeglátásával magyarázható. Munkája ma is kiindulópontját képezi minden állatföldrajzi kutatásnak a Bakonyban. A holyvafélék hazánkban, így a Bakony és a Vértes területén is, a bogarak egyik legnépesebb családját képviselik. Számos fajra, illetve viszonylag nagy adattömegre lehet itt támaszkodni, esetükben tehát az aprólékos (és ezért várhatóan pontosabb eredményeket szolgáltató) állatföldrajzi elemzésre is alkalom kínálkozik. Korlátokkal, hibalehetőségekkel persze itt is számolni kell, hiszen ismereteink a holyvafajok elterjedésére, környezeti igényére stb. vonatkozóan sem teljesek, csupán a tények felismerésének mai fokát tükrözik. A Bakony és a Vértes állatföldrajzi képének megrajzolásakor nem csupán a korábbi vállalkozásokat (pl. Papp 1968; Medvegy 1987), hanem a társtudományok ide kapcsolódó megállapításait is hasznosítani próbáltuk. A holyvafauna elemzése a vizsgált terület egyes résztájai között csekély, vagy éppenséggel jelentéktelen különbségeket mutatott ki, ami egy ilyen viszonylag kis terület esetében teljesen természetes. Az egyes tájakra kizárólagosan jellemző fajokról tulajdonképpen nem beszélhetünk. (A fajok begyűjtésének valószínűsége gyakoriságuktól, a gyűjtőmunka alaposságától stb. is függ, így azt a tényt, hogy egyes fajok egy-egy területről még ismeretlenek, nem tekinthetjük perdöntőnek.) Az egyes résztájak faunája inkább a mennyiségi viszonyokkal jellemezhető. Ez alapján jól elválik a Balaton-felvidék, ahol a meleg- és szárazságkedvelő fajok aránya a legmagasabb, a hűvösség- és nedvességkedvelőké viszont a legalacsonyabb. A Balaton-felvidék elkülönítését az is indokolja, hogy itt viszonylag nagy területen találhatók meg a hegyvidékeken jobbára csak keskeny déli szegélyeken előforduló fokozottan melegkedvelő elemek. A Tapolcai-medence növénytakarója - nem számítva a peremvidékekét, illetve a tanúhegyekét - lényegesen különbözik a környező tájakétól. A botanikusok álláspontja szerint határozottan elkülönül a Balaton-felvidék növényzetétől, éppúgy mint a Bakonyétól. Valószínűleg ugyanez vonatkozik állatvilágára is. Sajnos állattani szempontból a terület gyengén feltárt, holyvák innen alig kerültek elő, így egyelőre faunájának elemzését sem tudjuk elvégezni. Itt kell tárgyalnunk még a Keszthelyi- és a Balatoni-Riviéra területét is, melyet a korábbi időkben szintén a Bakony vidékéhez osztottak be. A Balaton parti síkja - tágabb értelemben az egész Balatoni-medence - azonban természet-, növény- és állatföldrajzi szempontból is a Dunántúli-dombsághoz, illetve a Dél-Dunántúlhoz tartozik. A Balatoni-medence - éghajlatát, növényzetét jellemzőbb holyvafajait, illetve azok gyakoriságát stb. figyelembe véve - nem egységes terület: nyugati harmada önálló állatföldrajzi tájként különíthető el terjedelmesebb keleti részétől. A Keszthelyi-hegység földrajzilag jól elkülönül a környezetétől, önállósága állatföldrajzi szempontból azonban erősen vitatható. Déli része - az éghajlat, a növénytakaró, a jellemzőbb állatfajok stb. tekintetében - egyértelműen a Balaton-felvidékhez vonható. Északi részét - kissé hűvösebb, csapadékosabb éghajlata, a zárt erdők (helyenként gyertyános tölgyesek, bükkösök) nagyobb térfoglalása, a hűvösség- és nedvességkedvelő faunaelemek nagyobb gyakorisága stb. miatt - ugyanakkor a Déli-Bakonyhoz is sorolhatnánk. Éghajlata, növényzete, faunájának összetétele, jellemző meleg- és szárazságkedvelő fajai alapján azonban a Déli-Bakony szomszédos területe is még inkább a Balaton-felvidékhez tartozik, és ennek fényében a Keszthelyi-hegység egészét is helyesebbnek látszik a Balaton-felvidékhez csatolni, miként a botanikusok is teszik.