Ádám László: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 28. - A Bakony és a Vértes holyvafaunája (Coleoptera: Staphylinidae) (Zirc, 2004)
Természetföldrajzi áttekintés
A Bakony és a Vértes területén három magassági övezetet különböztethetünk meg. A peremvidék - általában a 200-250 méternél nem magasabb térségek: az alacsonyabb dombvidék, illetve a hegylábak - a síksági régióhoz, az erdős puszták, illetve (a Bakonyalja és a Bársonyos nagyobb része) a zárt erdők övéhez tartoznak. Ezeket a kaviccsal, homokkal, lösszel, illetve löszszerü üledékekkel borított területeket az ember már régen müvelésbe fogta; az eredeti növénytakaró nagyrészt eltűnt, illetve átalakult. Az Alföld és a Kisalföld ősi pusztai növényzetének kicsiny foltjaival (homok- és löszpusztagyepekkel, homoki- és lösztölgyesekkel, gyertyános kocsányos tölgyesekkel stb.) ma már csak imitt-amott - mezsgyéken, dombok letörésein, magasabb fekvésű árterületeken stb. - találkozhatunk. A Bakonyalja erdős területe érintetlenebbül megmaradt. Völgyeiben, medencéiben a láprétek, szárazodó láprétek, savanyodó, sovány talajain a mészkerülő hegyi rétek, csarabosok, homoki fenyérek még több helyen megtalálhatók. Cseres kocsányos tölgyesei is még viszonylag nagy területet borítanak. Fenyőfő környékének meszes homokján homokpusztagyepek, és a hazánkban egyedül itt található homoki erdeifenyves kicsiny állományai tenyésznek. Az egykor zárt tölgyesekkel borított dombsági régió (200-350 m) növényzete is részben átalakult; eredeti vagy ahhoz hasonló növénytakaró ma már jobbára csak a mezőgazdasági müvelésre alkalmatlan területeken tenyészik. Klímazonális erdeje a cseres kocsánytalan tölgyes, amelyet azonban a délre néző, köves-sziklás lejtőkön extrazonális növényzet - mészkedvelő tölgyesek, bokorerdők, sziklai cserjések, puszta- és sziklagyepek mozaikja - vált fel. Ezek a társulások megjelenésük, fajösszetételük tekintetében az erdős pusztákhoz tartoznak; létrejöttüket, fennmaradásukat a zárt tölgyesek övében helyi adottságoknak (nagy lejtőszög, köves-sziklás, sekély termőrétegü talajok, rossz vízellátás stb.) köszönhetik. A Balaton-felvidék keleti felében, a sajátos helyi éghajlat miatt, a mészkedvelő tölgyesek zonálisan is megjelennek. Állományaik kialakulásában az említett tényezők ez esetben alárendelt szerepet játszanak. A középhegységi régió (a hegyvidéki erdők alsó zónája) átlagosan 350 méter magasságban kezdődik. Az alacsonyabb térségekben gyertyános kocsánytalan tölgyesek alkotnak erdőket, állományaik azonban leginkább extrazonálisan - árnyékos, hűvös, nedves völgyekben, északi lejtőkön - jelennek meg. (Az Eszaki-Bakonyban, valamint a Déli-Bakony északi részén a kontinentális, mediterrán és óceáni klímahatások sajátos ötvöződése miatt a gyertyános tölgyesek öve jószerével hiányzik. A melegkedvelő erdők a déli oldalakon nem egyszer közvetlenül a bükkösökkel érintkeznek, a bükkösök pedig sokszor az északi lejtőkről szorítják ki a gyertyános tölgyeseket.) A magasabb régiókban (átlagosan 450 m fölött) középhegységi bükkösök tenyésznek, amelyek az északi, északnyugati lejtőkön esetenként 250 m magasságig is leereszkednek. A Vértesben a bükkösök öve töredékesen alakult ki, azaz a bükkös állományok döntő része extrazonális. Mészmentes közeteken, illetve erősen kilúgozott, tápanyagokban szegény talajokon az eutróf gyertyános tölgyeseket, illetve gyertyános bükkösöket rendszerint mészkerülő erdők helyettesítik. A középhegységi régió jellemző gyeptársulásai a hegyi rétek is, ezek azonban nagyrészt másodlagosak; keletkezésüket, fennmaradásukat edafikus, mikroklimatikus okokon kívül az erdőirtásoknak, kaszálásnak is köszönhetik. A terület víz által befolyásolt talajainak növényzete részben független a magassági zónáktól. Az Alfölddel, illetve a Kisalfölddel határos, melegebb, szárazabb éghajlatú alacsony területek nagyobb folyóvizeit keskeny, szaggatott sávban puhafaligetek - a ma
