Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)

Kutatástörténet

1984a; 1987; 1988a,b; 1990; 1993a), rétegtani (VÖRÖS, 1982b; 1983b; 1984b; 1986b) és faunafejlődési (VÖRÖS, 1993b; 1995; 1997) vizsgálatokat végzett. A begyújtott példányok meghatározása során a múlt században és a századunk elején készült monográfiák voltak a leginkább felhasználhatók. OPPEL (1861) gazdag faunát írt le az ausztriai Hierlatzbergről, amelyek közül nagyon sok faj megtalálható a hazai faunában is. GEMMELLARO (1874, 1878) és Di STEFANO (1886, 1891) szicíliai faunákat dolgoztak fel. UHLIG (1879) és HAAS, H. (1884) a Déli-Alpokból ismertetett gazdag faunát, míg ROTHPLETZ (1886) a Keleti-Alpokból, Hierlatzi típusú mészkőből írt le 31 fajt. GEYER (1889) a Hierlatzberg faunájának újrafeldolgozását végezte el. A hazai anyaggal való nagyfokú hasonlóságot jól szemlélteti, hogy az általa leírt mintegy 60 taxonból 22 a Lókúti-domb kora-szinemuri faunájában is előfordul, annak ellenére, hogy a két lelőhelyen eltérő fáciesű képződmények találhatók. BÖSE (1893) Allgäu területéről írt le gazdag liász brachiopoda faunát, majd 1898-ban a Schafberg környékéről publikált szép és gazdag anyagot. FUCINI (1895) a Monte Pisano (Északi-Appenninek) faunáját ismertette, ami szintén nagy hasonlóságot mutat a Dunántúli-középhegység brachiopodáival. A 20. század elejétől kezdve a mediterrán faunák vizsgálatának intenzitása erősen lecsökkent. Nem végeztek belső morfológiai vizsgálatokat, így a fajok nemzetségekbe sorolása esetenként még ma is bizonytalan. Az 1950-es évektől kezdve elsősorban olasz szerzők kisebb cikkei jelentek meg a Déli-Alpokból, amelyek azonban meg sem közelítik a fent említett nagy monográfiák faunagazdagságát. Rossi RONCHETTI & BRENA (1953) Bergamóból, CONTI (1954) Luganóból, SACCHI VIALLI (1964) Saltrióból ismertetett szinemuri brachiopodákat. GAETANI (1970) Bergamo hettangi faunájának - köztük 4 brachiopodának - a leírását adja. Említésre méltó ALMÉRAS (1964) munkája, aki irodalmi adatok alapján összeállította a liász és a dogger brachiopodák időbeli elterjedésének a táblázatát. AGER főleg nyugat-európai faunákkal dolgozott, de számunkra is rendkívül hasznosak a paleoökológiai (pl. AGER, 1963,1965) és a paleobiogeográfiai (pl. AGER, 1967, 1973) munkái. Az elmúlt évtizedben kezdődött el az ausztriai alsó-jura lelőhelyek revíziós vizsgálata (SIBLÍK, 1993a,b, 1999; BÖHM és társai, 1999). Az utóbbi években ígéretes kezdő lépések történtek Szlovákiában, ahol TOMASOVYCH szakdolgozat keretében vizsgálja a Nyugati-Kárpátok faunáit. Munkájának eredményei részben már publikációk formájában is napvilágot láttak (TOMASOVYCH, 2000; TOMASOVYCH & MICHALÍK, 2000). Végezetül meg kell említeni néhány nem őslénytani jellegű hazai publikációt is, amelyek hasznos segítséget jelentettek munkám során. KONDA (1970) részletes üledékföldtani vizsgálatokat végzett a Bakonyban. Rámutatott, hogy egymáshoz közel eső területeken folyamatos illetve üledékhézagos jura rétegsorok találhatók. Nem sokkal ezután - részben erre alapozva - jelent meg GALÁCZ & VÖRÖS (1972) cikke a Bakony-hegység jura fejlődéstörténetének egy új megközelítési módjáról. Korábban a kis távolságon belül észlelhető azonos korú, de nagyon eltérő kifejlődésű képződményeket horizontális elmozdulásokkal magyarázták (például TELEGDI-ROTH, 1934). GALÁCZ & VÖRÖS (1972) modellje szerint a kőzetváltozékonyság oka a leülepedési környezetek változékonyságában kereshető. Elméletüket később számos publikációban finomították tovább (pl. GALÁCZ, 1988, VÖRÖS & GALÁCZ, 1998). A Kardosréti Mészkő Formációt részletesen ismertették HAAS és társai (1984) Sümegről, valamint CSÁSZÁR (1984) a Borzavár 20 000-es földtani térkép magyarázójában. Az utóbbi években kiváló szakdolgozatok születtek a Gerecse-hegység alsó-jura képződményeinek szedimentológiai-tektonikai (LANTOS, 1995, 1997) és ciklussztratigráfiai (REZESSY, 1996, 1998) vizsgálata tekintetében. Ugyanezen a területen egy OTKA kutatási program is jelentős új eredményeket hozott (pl. CSÁSZÁR és társai, 1998; FODOR & LANTOS, 1998).