Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)
Faunafejlődés
FAUNAFEJLŐDÉS A brachiopodák a földtörténet során a paleozoikumban jutottak a legnagyobb szerephez, amit drasztikusan félbeszakított a perm végi tömeges kihalás. A mezozoikumban először a triászban mutatkozott egy második virágkor, ám a triász végi kihalás ismét súlyosan érintette a brachiopodákat. A jelen munkában vizsgált anyag részben azért is tart számot jelentős hazai és nemzetközi érdeklődésre, mert a brachiopodák harmadik és egyben utolsó virágkora az alsó-jurára tehető. A jurától kezdve a sokkal alkalmazkodó képesebb kagylók mellett fokozatosan háttérbe szorultak a brachiopodák a tengeri bentonikus közösségekben. A triász végi és a toarci kihalások közötti utolsó virágkor egyik legjobb vizsgálati terepe a Dunántúli-középhegységben van. Ezt korábban elsősorban a pliensbachi és a felső-szinemuri vonatkozásában használták ki a magyar paleontológusok (főleg VÖRÖS A. munkássága, lásd a kutatástörténeti fejezetben). A fauna újjáéledése szempontjából viszont alapvető fontosságú a hettangi és a kora-szinemuri faunák vizsgálata, ami eddig erősen háttérbe szorult. Jellemző példája ennek, hogy MICHALIK és társai (1991) a közelmúltban még csak két brachiopoda fajt említettek a magyarországi hettangiból. A kora-szinemuri brachiopodák esetében is csak az általam feldolgozott lókúti anyag szerepel VÖRÖS (1997) összeállításában. Ez utóbbi munkában VÖRÖS diagramon mutatja be a Dunántúli-középhegység jura brachiopoda faunájának faji diverzitásváltozását. (Ezen az ábrán már szerepelnek a Kardosréti Mészkőre és a lókúti anyagra vonatkozó adataim). A diagramon a három nagy rend a jura elején hasonló vonásokat mutat: fokozatos növekedés után a pliensbachiban érik el a diverzitásuk maximumát, majd a toarci elején, a világméretű anoxikus eseménnyel egyidejűleg drasztikus csökkenés következik be. (Ez egyben a Spiriferinida rend kihalását is jelentette). Hasonló volt a grafikon lefutása akkor is, amikor VÖRÖS (1995, 1997) ALMÉRAS (1964) adatai alapján rajzolta meg a három rend globális fajszám változását a rhaeti emelettől a bath emeletig. Itt is mindhárom rend fokozatos növekedést mutat a jura elején, pliensbachi maximummal, majd hirtelen hanyatlás következik a toarciban. A VÖRÖS által publikált grafikont vette át HALLAM (1996) is, amikor a triász végi kihalás utáni újjáéledést vizsgálta. A most ismertetett anyag új eredményei tükrében érdemes újra felvázolni a brachiopoda fauna fejlődését a kora-jurában (DULAI, 2001). A Kardosréti Mészkőből 12 brachiopoda taxon került elő, melyek közül 9 fajra meghatározható. Ezek kora egyértelműen hettanginak tekinthető, de ezen belül pontosabb meghatározásra egyelőre nincs lehetőség. A tatai Kálvária-dombról 9, feltehetően középső-hettangi taxon került elő (7 faj). Ezeket az adatokat összegezve, a hettangi emeleten belül 14 brachiopoda faj jelenlétét tudtam kimutatni a Dunántúli-középhegységben (5 rhynchonellida, 2 spiriferinida, 7 terebratulida). (A sümegi lelőhelyet a bizonytalan kor miatt figyelmen kívül hagytam). A kora-szinemuri lelőhelyek közül a Lókúti-dombon 32 taxon (29 faj) került elő, melyek kora ammoniteszekkel igazoltan a Bucklandi Zónába tehető. (A Pisznicei Mészkő bázisrétegei elvileg a felső-hettangiban is lerakódhattak, de erre faunisztikai bizonyíték egyelőre nincs. Ezért itt is és a többi lelőhelyen is feltételesen alsó-szinemurinak tekintem a Pisznicei Mészkőből előkerült teljes faunát). A márkói Som-hegyen összesen 40 taxont (35 fajt) találtam. Itt a vizsgált rétegsor alsó része (2-20. réteg) feltehetően a Bucklandi Zónába tartozik, de nem zárható ki a Semicostatum Zóna sem. A rétegsor felső része (23-31. réteg) az ammoniteszek alapján az Obtusum Zónába tehető. Ezt a választóvonalat figyelembe véve ezen a lelőhelyen 32 taxon fordul elő az alsó-szinemuri rétegekben és 25 taxon a szelvény felső-szinemuri részén.
