Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)
A brachiopoda faunák taxonómiai összetétele és az élőhely kicserélődés időpontja
A BRACHIOPODA FAUNÁK TAXONÓMIAI ÖSSZETÉTELE ÉS AZ ÉLŐHELY KICSERÉLŐDÉS IDŐPONTJA A késő-triász és a kora-jura brachiopodák batimetriai és egyben környezeti elterjedését elemezte SANDY (1995a) evolúciós paleoökológiai tanulmánya. Az ausztriai kösszeni rétegekből, GOLEBIOWSKI (1989, 1991) munkái alapján SANDY megállapította, hogy a késő-triászban (rhaeti) a rövid karvázú terebratulidák előnyban részesítették a nagy energiájú, sekélyebb vizeket, míg a spirális karvázú athyridák a kisebb energiájú, mélyebb vízi környezetekben jelentkeztek. A spiriferinidák, a hosszú karvázú terebratulidák és a rhynchoneliidák pedig a középső- és külső-self környezeteket foglalták el. TCHOUMATCHENCO (1972, 1993) bulgáriai pliensbachi adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a kora-jurában a rhynchoneliidák uralkodtak a sekély vízi környezetekben. A rövid karvázú terebratulidák ekkor már kevésbé gyakoriak a sekély vízben, viszont elterjedtebbek a mélyebb vízi környezetekben, míg a legmélyebb területeken a hosszú karvázú terebratulidák és a spiriferinidák uralkodtak. Ezeket az adatokat SANDY (1995a) úgy értelmezte, hogy a triász végi kihalási eseményt követően élőhely kicserélődés történt a brachiopoda rendek között. A triász végén kihalt athyridákat a kora-jura során a mélyvízi self környezetekben felváltották a spiriferinidák és a hosszú karvázú terebratulidák. A rhynchoneliidák gyakorivá és változatossá váltak a legsekélyebb vízi környezetekben, míg a rövid kartámasztó vázzal rendelkező terebratulidák a mélyebb vízi környezetekbe szorultak vissza a felső-triászhoz képest. Mivel SANDY (1995a) elmélete rhaeti és pliensbachi adatokon alapul, a jelen munkában vizsgált hettangi és kora-szinemuri brachiopodák kiváló lehetőséget nyújtanak a kérdés pontosabb megválaszolásához. A hettangi Kardosréti Mészkőben a brachiopodák több mint 96%-a tartozik a terebratulidákhoz, és ezen belül a rövid karvázú terebratulidák aránya 95%, tehát a rhynchoneliidák, a spiriferinidák és a hosszú karvázú terebratulidák aránya elhanyagolható. Ez az összetétel tehát még a késő-triászra jellemző sekélyvízi eloszlást mutatja. A tatai Kálvária-dombon, ami egy mélyebb, medence jellegű hettangi lerakodási környezetet képvisel, a brachiopodák 60%-a rhynchonellida, 10 %-a spiriferinida és 30%-a terebratulida. Ez utóbbiakon belül 10% a rövid karvázúak, és 20% a hosszú karvázúak aránya. Ha ehhez hasonló eloszlást keresünk SANDY ábráin, akkor itt is a késő-triász grafikonon, mégpedig a középső és külső selfre megrajzolt, rhynchonellida, spiriferinida, hosszú karvázú terebratulida dominanciájú faunákkal találjuk a legnagyobb egyezést. A bakonyi szinemuri lelőhelyek közül a medence fáciesű, de sok áthalmozott példányt tartalmazó Lókúton a terebratulidák uralkodnak 44%-kal, melyből 42% a hosszú karvázú terebratulidák aránya. A rhynchoneliidák és a spiriferinidák közel azonos arányban, 28 illetve 27%-ban vannak jelen. Ez az összetétel már jól megfelel a SANDY (1995a) által a pliensbachi mélyvízi környezetekre megrajzolt összetételnek. A medenceperemi márkói lelőhely összetételében anomális a rhynchoneliidák csaknem 80%-os mennyisége, ami nagyrészt egyetlen nemzetségnek, a Rhynchonellina nemzetségnek köszönhető (65%). Ez a szokatlan gyakoriság a tengeralatti hátság pereménél feltörő hidegforrásokkal lehet kapcsolatban. Ha a Rhynchonellina nemzetséget figyelmen kívül hagyjuk, akkor a maradék 35%-on a következőképpen osztoznak a brachiopodák: 14% rhynchonellida, 12% spiriferinida, 8% hosszú karvázú terebratulida és mindössze 1% rövid karvázú terebratulida. Tehát ez a taxonómiai összetétel is összhangban van a SANDY-féle pliensbachi grafikon mélyvízi oldalával, csak a speciális környezeti tényezők miatt alakult ki egy különleges taxonómiai összetétel.