Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)
A brachiopodák ökológiai tulajdonságai
A Keleti-Gerecse négy kora-szinemuri lelőhelye egy medencén belül helyezkedett el („Pisznice basin" VÖRÖS & GALÁCZ, 1998 munkájában), ami lehetővé teszi, hogy a fauna összetételének változását nyomon követhessük. A rhynchoneliidák mennyisége mind a négy lelőhelyen szinte pontosan megegyezik (43-46% között). A spiriferinidák mennyisége Tölgyháton és Póckőn nagyon alacsony (6, illetve 8%), míg a kisgerecsei és a vöröshídi lelőhelyen jóval magasabb (16, illetve 19%). A terebratulidák nagy mennyiségben vannak jelen Tölgyháton illetve Póckőn (44-46%), viszont csökken a mennyiségük a kisgerecsei illetve a vöröshídi lelőhelyen (36-37%). Tölgyháttól a vöröshídi lelőhely felé haladva a terebratulidák arányának csökkenése arányos a spiriferinidák arányának növekedésével. A terebratulidákon belül a Tölgyháti-kőfejtőben több a hosszú karvázú, mint a rövid karvázú (26 ill. 20%), Póckőn viszont sokkal gyakoribb a rövid, mint a hosszú karvázú forma (37 illetve 8%). Ez utóbbi arány nagyrészt egyetlen faj, a Phymatothyris aff. cerasulum kiemelkedő gyakoriságának köszönhető. A kisgerecsei lelőhelyen csaknem kétszer annyi a rövid karvázú forma (22, illetve 14 %), míg a Vöröshídi-kőfejtőben uralkodik a rövid karvázú csoport, és alig van hosszú karvázú terebratulida (34, illetve 3%). Összefoglalva megállapítható, hogy a Dunántúli-középhegység hettangi faunái azt mutatják, hogy a SANDY által a triász/jura határra, illetve a triász végi tömeges kihalás idejére datált élőhelycsere csak a hettangi után következett be. A magyarországi kora-szinemuri lelőhelyek általában jó egyezést mutatnak azzal a képpel, amit SANDY a kora-jurára megrajzolt. A gerecsei lelőhelyeken azonban a spiriferinidák SANDY adataival ellentétes tendenciát mutatnak, azaz a medence felől a tenger alatti magaslat irányába haladva növekszik a mennyiségük. A spiriferinidák elterjedésének egyértelmű tisztázásához még szükséges a Hierlatzi Mészkő brachiopoda faunájának feldolgozása a Nyugati-Gerecse területéről. Feltűnő különbséget tapasztalhatunk, ha összehasonlítjuk a Lókúti-dombon és a gerecsei medence fáciesű lelőhelyeken azoknak a csoportoknak az arányát, amelyek mélyvízi környezetre utalnak. A spiriferinidák és a hosszú karvázú terebratulidák aránya Lókúton 69%, míg a gerecsei lelőhelyeken nem haladja meg a 33-34%-ot. Ha csak a hosszú karvázú terebratulidákat vesszük figyelembe (hiszen, mint láttuk a spiriferinidák viselkedése a gerecsei adatok tükrében kissé ellentmondásos), akkor is azt tapasztaljuk, hogy a Lókútidombon 42%, míg a Gerecsében maximum 27% a hosszú karvázú terebratulidák aránya. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a Gerecsében nem voltak olyan mélyek a medencék a kora-jurában, mint a Bakonyban. A BRACHIOPODÁK ÖKOLÓGIAI TULAJDONSÁGAI A mai tengerekben mintegy 100 brachiopoda nemzetséget ismerünk, ami szinte össze sem hasonlítható a földtörténeti múltból ismert csaknem 4000 nemzetség gazdagságával. Ráadásul a mai alakok döntő többsége a mély tengerekben él, így viszonylag keveset tudunk a modern fajok ökológiájáról. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a vizsgált kora-jura taxonokat mintegy 200 millió év választja el a maiaktól. Időközben gyökeresen megváltozhatott még a rokon formák életmódja is. Ezért az aktuálpaleontológia a jelen esetben viszonylag kevés segítséget tud nyújtani. Emiatt csak röviden ismertetem a brachiopodák ökológiai jellemzőit RUDWICK (1970) munkája alapján. A brachiopodák kizárólag a tengerekben élnek, a normál sótartalmú vizekben. Mélységbeli elterjedésük az árapályövtől több ezer méteres mélységig ismert. A legtöbb
