Tóth Sándor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 25. - A Bakonyvidék zengőlégy faunája (Diptera, Syrphidae) (Zirc, 2001)

BEVEZETÉS / INTRODUKTION - A zengőlegyek rövid jellemzése /Brief characterization of hoverflies

A zengolegyek rövid jellemzése A zengolegyek (Syrphidae) a kétszárnyú rovarok (Diptera) egyik legnagyobb családját alkotják. Az eddig leírt fajaik száma meghaladja az ötezret. A palearktikus régióból mintegy 1600, Európából hozzávetőleg 800 taxonjukat ismerjük. Magyarországon jelenleg 367 fajukat tartjuk nyilván. A hazánk más tájegységeihez képest viszonylag jól kutatott Bakonyból eddig 340 faj előfordulását sikerült kimutatni. A zengolegyek (más nevükön lebegőlegyek) gyakran megfigyelhetők, amint a levegőben egy helyben lebegnek, miközben szárnyukkal jellegzetes hangot képeznek („zengenek"). A többi kétszárnyú rovartól, általában már ránézésre is könnyen megkülönböztethetők. Legfontosabb elkülönítő bélyegeik a szárnyukon találhatók. Nagyon jellemző a szárnylemezükön, az rm keresztéren áthúzódó, ráncra emlékeztető, a rendes szárnyerezettől jól elkülönülő ún. álér, továbbá a megnyúlt zárt végsejt, mely gyakran nyéllel csatlakozik a szárnyszegélyhez. . A legtöbb zengolegy közepes termetű, 10 mm körüli, de előfordulnak közöttük kicsi (4-5 mm, pl. Neoascia, Paragus), sőt nagy légynek számító, 20 mm-t meghaladó fajok (Milesia, Volucella) is. Többnyire fekete alapszínüket nagyon gyakran tarkítják sárga, vörös, néha fehér foltok. Számos zengolegy megtévesztésig emlékeztet darazsakra, méhekre vagy poszméhekre. A más fajokhoz való alak- és szín-, esetleg magatartásbeli hasonlóságot egyes szerzők a mimikri jelenségével hozzák összefüggésbe. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy az utánzás ellenségeiktől (pl. ragadozó rovaroktól, vagy a madaraktól és más gerincesektől) megvédené őket. Az „utánzás"-ra a legjobb példát a pihelegyek (Volucella) között találjuk. A bundás pihelégy (Volucella bombylans) lárvái a földi poszméh (Bombus terrestris) és a kövi poszméh (Bombus lapidarius) fészkében fejlődnek. A pihelégy színbeli formái ezekre hasonlítanak, ezzel talán a poszméheket is megtévesztik, így tojásaikat könnyebben elhelyezhetik azok fészkére. A kifejlett zengolegyek többsége virágporral és nektárral táplálkozik, de fogyasztanak mézharmatot, növényi nedveket, sőt egyes fajok sérült fák kicsurgó nedvével élnek. Az imágókkal szemben, a lárvák táplálkozása lényegesen változatosabb. Három főcsoportjukat különböztetjük meg: (7) növényevők (fitofágok), (2) korhadékevők (szaprofágok), (3) ragadozók (zoofágok). E csoportokon belül előfordulnak különböző átmeneti formák, sőt viszonylag nem kevés a ma még tisztázatlan vagy hiányosan ismert életmódú zengolegy sem. A fajok mintegy 40%-a tartozik a ragadozók csoportjába. Közöttük nagyon sok a hasznos levéltetű-pusztító (afidofág) szervezet. A nőstények rendszerint sok - nem ritkán több száz - tojást raknak. A tojásokból általában néhány nap alatt kikelnek a lárvák. A zengolegyek lárvája, sok más kétszárnyú lárvájához hasonlóan, féregszerű lábatlan nyű. Színe és alakja nagyon változatos, többnyire jól beleolvad a környezetbe (30. ábra). Fejlődésük során általában kétszer-háromszor vedlenek. Vannak fajok, melyek lárváira nyáron, a bábozódást megelőzően, rövidebb-hosszabb ideig tartó nyugalmi állapot (diapauza) jellemző. Bábjuk rendkívül sokféle alakú és színű, gyakran hordóra emlékeztető tonnabáb. A zengőlegyeket életciklusuk, telelésük módja és nemzedékszámuk alapján több csoportba osztották. Néhány faj (pl. Episyrphus balteatus, Eristalis tenax) imágó alakban telel át és évente több nemzedéke fejlődik. A taxonok többsége lárva vagy báb alakban vészeli át a hideg évszakot és csak egy nemzedéke van. A zengolegyek biotóphoz való kötődése nem olyan kifejezett, mint sok más, kevésbé mozgékony csoporté. Ennek ellenére számos faj esetében megfigyelhető kisebb-nagyobb mértékű ragaszkodás meghatározott típusú élőhelyhez. Ebben a mikroklíma, a növényzet