Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - A TIHANYI-FÉLSZIGET - A tájhasználat típusai a Tihanyi-félszigeten

erdő-szántó művelési ág váltással növelje. Az erdők mesterséges felújítása tőke- és munkaerő-igényes volt, ezért fokozatosan csökkent. A XIX. sz. végére a közös erdők megszűntek, funkciójukat a másutt lévő földesúri erdőben gyakorolt faizási jog vette át. Az erdők megfogyatkozását segítette elő a 70-es évek fakonjunktúrája és a vasútvonalak kiépítése. Tihanyban a század végére erdészetileg értéktelenné váltak az erdők, a juhlegeltetés pedig tovább károsította a maradék erdőket. A későbbiekben CSORDÁS (1947) a Nemzeti Park koncepció előkészítése kapcsán a fásítást és a meglévő erdők megőrzését jelölte meg elsődleges feladatként. A Tájvédelmi Körzet létrehozása elősegítette - legalábbis a hegykoszorún - az erdők visszatelepítését. Idegenforgalom Az idegenforgalom elsősorban Tihany természeti szépségeit és kulturális emlékeit célozza meg. „Szebb angol kertet nem lehet elkészíteni sehol. Füredről jövénk Tihanynak, darabos, éktelen dombok, széles kőrepedések, két nádas tó, szántóföldek, szőlők tolják magokat a néző elébe, s mindene van, amivel a természet pusztaságát felpiperézni lehetne." (KAZINCZY 1789). CHOLNOKY 1944-ben kezdi el papírra vetni emlékiratait. Fiatal korából a következő emléket is leírja: "Különösen szerettem az akkor nagyon elhagyatott és érintetlen Tihanyban bóklászni." A mondatban benne van a „magányosság" szépsége is, de az is, hogy az emlékiratok írásakor Tihany már népszerű, kevésbé érintetlen kiránduló- és üdülőhely (in KAJÁN 1994). Balatonfüred életének mozgalmassá válásával, a XIX. század végén megélénkül az érdeklődés a félsziget iránt. A barlanglakásokról szóló feljegyzésekkel már RÓMER írásaiban is találkozunk (1868). Tihany 1900-ig őrizte meg régi, sajátos arculatát, majd megkezdődtek a parcellázások, amelyek a félsziget nyugalmát, elzártságát megszüntették (KOVACSICS-ILA 1988). A meginduló építkezések sokat rontottak a természetes tájon. A tihanyiak kezdetben nehezen barátkoznak meg a felélénkülő érdeklődéssel. „A falusi nép hányaveti módon viselkedett a villatulajdonosokkal, a füredi üdülőkkel. Nem adtak el sem baromfit, sem tojást, sem tejet." (CHOLNOKY 1900). Később azonban felismerik az üdültetés nyújtotta előnyöket. „Most már megbecsülik az idegeneket! A faluban a házakban is rendeznek be nyaralók számára szobákat. Sőt a pincék présházait is átalakítják nyaralóvá!" (CHOLNOKY 1900). 1941-ben Tihanyapáti néven kijelölik a község nyaralótelepét. Az indokok között szerepelt, hogy a község lakosságának is nagyobb jövedelmet biztosít idővel, ha ez a terület beépül. Az akkori vélemény szerint a közérdeket jobban szolgálja az, ha a közvetlen Balaton-parti földreform alá került ingatlanok a már meglévő „Tihanyi-félsziget Altalános Rendezési Terve" szerint (általában a parttól számított 500 méteren belül) fürdőfejlesztési és idegenforgalmi célokra lesznek tartalékolva és később felhasználva (5). Tihany modern üdülőterületté 1958-ban kezdett kiépülni. Az új beruházások már a tartósabb itt-tartózkodást, üdülést is lehetővé tették. Az idegenforgalom növekedésére több adat utal. MÓRIK és ZÁBORSZKY a hullóport vizsgálta a Balaton térségében, többek között a tihanyi mérőállomásnál is (1966). Megállapításaik szerint a nyári hullópor mennyisége télen a felére csökken. Ez a tendencia ellentétes a nagyvárosokban tapasztaltakkal, ugyanakkor utal az idegenforgalom miatt jelentkező nyári terhelésre. CSANÁDI et al. (1976) megállapítják, hogy a Balaton mellett a szennyvízterhelés nő. A tihanyi adatokból az is kitűnik, hogy a tisztítási hatásfok és a fertőtlenítés általában megfelelő, de többnyire csak idegenforgalmi idényben működik, és időnként túlterhelt. Ez utóbbi megállapítás jól összevethető az idegenforgalom növekvő terhelésével.