Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - A TIHANYI-FÉLSZIGET - A tájhasználat típusai a Tihanyi-félszigeten

Tájvédelem, környezetvédelem CHOLNOKY 1941-ben megemlítette Tihanyt, mint Nemzeti Parkká nyilvánítható területet. ZÁKONYI 1942-ben - svéd példák nyomán - skanzen létesítését javasolta. CHOLNOKY 1943-ban már arról számolt be, hogy az Országos Természetvédelmi Tanács a félszigetet „természetvédelmi körzetté" alakítja. Üdvözölte a kezdeményezést, de megjegyezte, hogy a falut - rendbehozás után - szintén meg kell őrizni eredeti mivoltában. A Balatoni Intéző Bizottság a régi házak közül ekkor vett meg három házat, s a többit is be kívánta kapcsolni a „skansen"-be (4). Ezt követően Cholnoky a Természetvédelmi Tanács elnökeként hozzálátott a Balaton-vidéki templomromok, várromok és a tihanyi Barátlakások védelmének megszervezéséhez. De mint önéletrajzában később írja: „És mindezt megakasztotta az utálatos világháború!" (in KAJÁN 1994). ENTZ (1942) védelemre érdemesnek tartotta Tihany geológiai értékeit is, de kitért a félsziget más védendő kincseire is. így például a Belső-tó fontos madárvonulási pihenőhely, a Ciprián-forrás környékének puhatestű faunája, a füves rétek, a Külső-tó flórája mind védelmet érdemelnek. Szélsőséges példaként említette meg gróf Klebeisberg Kunó ötletét, amely szerint Tihanyt úgy kellene Nemzeti Parkká nyilvánítani, hogy lakosait elköltöztetik. KENYERES (1952) már a Tájvédelmi Körzet (TK) létrehozásáról számolt be. A szerző bemutatta a védendő értékeket, és utalt arra, hogy a Természetvédelmi Tanács az eredeti állapot rögzítésére fotóarchívumot hozott létre. Az archívum azóta valószínűleg szétszóródott - munkám során nem sikerült összeszedni az archivált fotográfiákat. A 80-as években merült fel a Tájvédelmi Körzet bővítésének gondolata. Az egyik tervezett terület a 71. számú út és a vasút közötti nádas területe, a másik a Bozsai-öböl volt, kiegészítve a parti vízfelület védelmével. A tervezés során sok értékes, ritka növényfaj előfordulása igazolódott. Ilyenek a posvány kakastaréj, a mocsári kosbor, a hússzínű ujjaskosbor, a széleslevelű gyapjúsás, a szibériai nőszirom, a sárga nőszirom. A bővítés azóta megtörtént (RAKONCZAY 1994). A környezetvédelmi vizsgálatok megindulása már a közelmúltra tehető. KASSAI és KÉRI (1983) szennyeződésérzékenységi térképén a meglévő hulladék-lerakóhelyek vizsgálatát végzi el, és újak kijelöléséhez nyújt adatokat. A vízáteresztő képesség alapján osztályozza a területeket. Tihanyban a tavak, a nyugati hegykoszorú, a Diósi-rétek, valamint a Kenderföldek erősen veszélyeztetettek, az Apáti-hegy és a Szarkád környéke közepesen, a két tó közötti sáv pedig kevésbé veszélyeztetett. Ugyanakkor a szerzők megjegyzik, hogy nem ez az egyetlen kritériuma a lerakó telepítésének: a települések, az utak védőtávolságát is figyelembe kell venni. Az évtized elejétől rendszeresek az ökológiai jelentések, amelyeket a Tájvédelmi Körzet munkatársai készítenek (6, 7).