Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - A TIHANYI-FÉLSZIGET - A talajtani térképezés története

cserszömörce cserjések tekinthetők. A legértékesebb területként a Csúcs-hegyet jelölte meg, ahol a Festuca pallescens által alkotott sziklagyep fordul elő. A megállapítás téves volt, mert a Festuca pallescens a Csúcs-hegyen nem található meg (PENKSZA et al. 1995). A Festuca pallescens fajt HORÁNSZKY szóbeli közlése alapján találtuk meg, aki FELFÖLDY (1943) kutatása nyomán revidiálta a növényt a Tihanyi Kutató Intézet feletti hegyen. Ezen a ponton nem, de az Akasztó-hegyen szép állományát fedeztük fel. KÁRPÁTI et al. (1986), valamint SZEGLET és TÓTH (1991) a Belső-tó és a Külső-tó részletes cönológiai térképét szerkesztette meg. Ezen a területen, közvetlenül a parti sávban szikes növényzet is kialakult, Puccinellia distans, Trifolium fragiferum és Juncus gerardii fajokkal. KÁRPÁTI et al. (1987) a Bozsai-öböl vegetációtérképét is publikálta. A legújabb kutatások alapján a legértékesebb terület, amely a fokozottan védett státuszt is kiérdemelné, a Barátlakások feletti sziklagyep. Ebben számos védett faj található meg: Pulsatilla grandis, Coronilla emerus, Polygala major, Linum tenuiflorum, Stipa pulcherrima, Sorbus aria. A félsziget vegetációja ma gyakorlatilag másodlagos. Őshonos erdőtársulásának, a molyhos-cseres tölgyesnek (Orno-Quercetum pannonicum) a helyét szántók, szőlők, legelők, cserjések, másodlagos származékerdők és telepített erdők foglalták el. Az egykori erdők degradációjaként is felfogható származékerdők uralkodó fafajai a virágos kőris {Fraxinus ornus), a mezei juhar {Acer campestre), a mezei szil (Ulmus minor), tájidegen növények pl. a bálványfa (Ailanthus altissima), a feketefenyő {Pinus nigra), a fehér akác (Robinia pseudoacacia). Az erdők a félszigetet szegélyező hegyekre szorultak vissza (Soó 1932). Az utóbbi időben a legeltetéses állattartás kisebb területekre szorult vissza, így megfigyelhető az erdőterület fokozatos gyarapodása (pl. Cserhegy). Emberi hatásoktól nem mentesek a pusztafüves lejtősztyeppek sem {Diplachno-Festucetum rupicolae). A másodlagos szárazgyepekben a vetővirág (Stembergia colchiciflora) nagy egyedszámú populációja található. A társulásokban az ültetett Lavandula angustifolia és Salvia officinalis fajok is előfordultak (PENKSZA et al. 1994). A Levendulás területén fokozottan védett faj a gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata) (SEREGÉLYES, szóbeli közlés). Délies, szubmediterrán növényei a hártyás galambbegy (Valerianella pumila), a borzas szulák (Convolvulus cantabrica), a vetővirág (Stembergia colchiciflora). E társulásban fordul elő az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis) is. Rendszeres legeltetés és kaszálás híján erős cserjésedés indulhat be, ami az értékes gejzír kúpokat is veszélyezteti (RAKONCZAY 1994). A talajtani térképezés története STEFANOVITS 1956-ban jelentette meg, majd 1963-ban bővítette ki Magyarország talajai című könyvét, és elkészült Magyarország genetikus talajtérképe is (STEFANOVITS-SZŰCS 1961). Ezek a művek - a léptéknek megfelelően - elsősorban kőzethatású talajokat írtak le a félszigeten. Az első konkrét tihanyi adatok LÁSZLÓ és EMSZT (1906) tollából származtak, akik a tihanyi lápokról közöltek adatokat. Két csekély lápról tettek említést. Az ENy felé eső láp helyzete elárulja azt a kort, amikor Tihanyt szigetnek térképezték. A lápok lápfölddel borított rétségek, amelyek a Balaton felé „bereksárba", azaz iszapos agyagba mennek át. BALLENEGGER és LÁSZLÓ (1913) általános ismertetést közöl a Balatonvidék talajviszonyairól. A mellékelt 1:400 000-es térképen a félsziget nyakánál (Diósi-rétek), a Külső-tó és a Kenderföldek környékén mocsár- és láptalajokat, a Bozsai-öböl Aszófő felé eső részén és Füred felé mezőségi talajokat, a félsziget többi részén pedig barna és vörös erdei talajokat ábrázolnak. PAPP (1931) szerint a nyár derekán kiszáradó Külső-tó helyén szikes foltok jelennek meg. Tihany talajai-