Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)

KUTATÁSTÖRTÉNET

Vélemények a hegység karsztosodásáról A különböző kutatók a hegység karsztjának, különösen a felszíni karsztosodásnak gyakran a jellegét is eltérően ítélik meg. A különböző szerzők véleménye elsősorban a tekintetben egyezik meg, hogy a hegységben a karsztosodás kismértékű, a kialakult karsztformák eltérnek az aggteleki típusú karsztok karsztformáitól. Ennek okaira az alábbi magyarázatok születtek. RÉVÉSZ (1947) szerint a hegységben fedett karsztok alakultak ki. Ahol a fedőüledék vízáteresztő, a mészkő beszakadozását a fedőkőzet is átveszi. LÁNG (1958) szerint a terület fiatal kiemelkedése miatt nem alakulhattak ki dolinás térszínek. LEÉL-OSSY (1959) szerint a hegység aprólékos feldarabolódása miatt karsztosodott kis mértékben. BULLA (1964) szerint a kismértékű karsztosodás oka, hogy a hegység az alsó-pannonig alacsony térszín volt, amely felszín vastag, nem karsztos kőzetanyaggal is elfedődött. JAKUCS (1968) a karsztok fejlődési sajátosságait elemezve kifejti, hogy a mélységi lefejeződés hiányát a fedőüledékek is okozhatják. A vízzáró fedőüledékek ugyanis megakadályozhatják a vízelvezetéshez szükséges járatok kialakulását, egyúttal kedvező feltételeket teremtve ahhoz, hogy a völgyek a karsztvízszintig mélyüljenek. Ez utóbbira példaként a hegységből a Cuha-völgyét említi. Megjegyezzük, hogy a völgyek gyors mélyülése - amit a jelentős kiterjedésű fedett karsztos térszínű vízgyűjtők jelenléte tesz lehetővé - ugyancsak a lefejeződési helyek kialakulása ellen hat. Ugyanis a már kialakult járatok a völgyek eróziós mélyülése miatt elpusztulnak. JAKUCS (1977) szerint a hegység kisméretű karsztosodásának oka azzal magyarázható, hogy a már kialakult karsztos formák lepusztultak, illetve újabb és újabb karbonátos kőzetek képződése miatt újabb és újabb felszínek képződtek. így a mai felszíneken a különböző karsztosodási hatások nem összegződhettek. KÁRPÁT (1974) a Tési-fennsíkon két karsztfejlődési szakaszt különít el. Egy idősebb, fedetlen és egy fiatal (jelenlegi), fedett karsztos szakaszt. A fennsík epigenetikus völgyei, a vízelvezető járatok (víznyelő barlangok) azonban az idősebb karsztosodás esetén nem az autogén, hanem az allogén karsztosodást bizonyítják. Fedőüledékek jelenlétére és idősebb, allogén karsztosodásra utalnak a karsztos mélyedésekben előforduló (áthalmozott) kavicsok (VASKOR 1983). KÁRPÁT (1978a) szerint a Kőris-hegy területén a karsztos fejlődés két fázisra tagolható. Az 1. fázisban víznyelőképződés és ezzel együtt eróziós üregképződés megy végbe. A 2. fázisban az 1. fázis lösszel eltemetett víznyelői aktivizálódnak, illetve újabb fedett karsztos formák képződnek. Bár a Kőris-hegyen az 1. fázisra utaló morfológiai bélyegek nincsenek, a hegység más részén (pl. Som-hegy vagy Tési-fennsík) a KÁRPÁT által említett 1. fázishoz hasonló fejlődés végbement. VERESS (1983) szerint a tetőhelyzetbe kiemelt és exhumált sasbércek (a 421-450 m magasságok között), valamint kisebb mértékben a tetőhelyzetű sasbércek (581-620 m között) karsztosodnak. E tönktípusok mozaikos elterjedése miatt a karsztosodás is egyenetlen eloszlású lesz. Az említett tönktípusok közül csak azok, illetve csak azon részek karsztosodnak, ahol a fekü egyenetlen és ott a fedőüledék-elborítás jelen van (VERESS 1991). HEVESI (1991a) a hegység karsztosodási sajátosságait egyrészt a többszöri befedődéssel, másrészt azzal magyarázza, hogy a kis területű rögökön még fedett állapotban sem alakulhatott ki vízhálózat. Ezért a mélységi lefejeződések hiányában a víznyelőtöbör-soros karszt-