Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

nőstényeivel kopuláltak. Gyakran tűntek fel az erate ázsiai aberrációját (ab. hyaloides) fenokopizáló eltérések, meghatározásuk nehézségeket okozott, elkülönítése is bonyolultabbá vált a C. australis fajtól. Véleményem szerint a hyaloides nem aberráció, hanem varietas. Gyorsröptű faj, nagy távolságok megtétele sem okoz gondot számára, így európai vonatkozásban is fennáll a populációk nyitottsága, ezért az alfajok egyértelmű elkülönülése nem jött létre. A törzsalakot dél-angliai (Devonshire) példányok képviselik, ahol az utóbbi évtizedekben az állomány felfrissülését a Csatornán átrepüld példányok biztosítják. A szakirodalomból ismert eltérések közül a Bakonyból több is előkerült, ilyenek az ab. pseudohelice, az ab. flava, az ab. inversa, az ab. simplex, az ab. obsoleta és az ab. albescens. 14. Colias alfacariensis RIBBE, 1905 Déli kéneslepke (syn.: australis VERITY, calida VTY.) A szubmediterrán elterjedésű, mezotermofil faj a Bakony egész területén egyenletes eloszlást mutat, de a déli résztájakon az egyes populációk nagyobb egyedszámúak. Aközelrokon hyale-hoz hasonló rajzásidoket rögzíthetünk az alfacariensis-nél is. Repülési ideje meglehetősen nyújtott, az állatok a teljes lerepültség állapotáig aktívak, így az egymás utáni nemzedékei eléggé keverednek egymással. Ez a jelenség főleg augusztustól októberig jellemző azokban az években, amikor az átlaghőmérséklet magasabb a szokásosnál és a napsütéses időszakok tartósan meghosszabbodnak. Ilyen év volt például az 1964-es, az 1980-as és az 199l-es. Mind a hyale, mind az alfacariensis sok tekintetben kötődik a kultúrtermetekhez — lucerna-, hereföldek -, így a vegyszeres védekezés minden káros hatását el kell viselniük. Ennek ellenére gyérülésük eddig nem volt tapasztalható. Nem védett faj. Bakonyi státusza: 5. Az eldzd fajtól való megkülönböztetése csak a tipikus egyedeknél nem okoz nehézséget. Eltérd habitusú példányok esetén hamar kiderül, hogy a morfológiai sajátságok — mint faji bélyegek — nem megbízhatóak. Ez esetben csak nagy sorozatokkal és hosszú gyakorlattal sikeres az elkülönítés. A már említett Colias erate annexiója elérte most tárgyalt fajunkat is. 1991-ben több sikeres párzást figyelhettem meg és a hibridizációra utaló jelek is megszaporodtak. Természetesen mindig az erate hím kopulált az alfacariensis nősténnyel, s nem fordítva. Eltéréseit eddig még nem írták le, de azok léteznek, egyenlőre a hyale aberrációs elnevezéseit kell alkalmazni a faj esetében, míg ezek irodalmi rögzítése meg nem történik. 15. Colias myrmidone (ESPER, 1780) Narancslepke (8. kép) Déli kontinentális elterjedésű, többközpontú faunaelem, amely néhány évtizede még az ország több pontján előfordult, helyenként gyakori volt. Ma már csak a nyugati határvidék egyes részein él, de az utóbbi másfél évtizedben rohamos fogyatkozását jelentik az Alpokalja kutatói. Hazánk legjobban veszélyeztetett Colias-faja, gyors visszaszorulásának, számos egykori élőhelyéről való eltűnésének az ember természetátalakító tevékenysége az oka. Egyetlen hitelesnek tűnő adata a Bakonybdl Tallds fenyőfői gyűjtéseiből származik 1956-ból. RÉZBÁNYAI (1979) az Északi-Bakonyról szóló faunamunkájában egyetlen példány létezését említi, viszont Németh L. tapolcai lepkész a TTM Allattárában 1992-ben kisebb sorozatot talált, ugyancsak Tallós gyűjtéseiből, s azok is az ősfenyves rétjeiről származnak azonos gyűjtési dátummal.