Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)
A fajok részletes jellemzése
Egyetlen nemzedéke július közepéid! repül, de rajzásának tetőfokát augusztus elsd harmadában éri el. Nőstényei néhány napos késéssel követik a hímeket. Hosszú, meleg dszön mindkét ivar tartósan aktív, s egészen októberig láthatók, bár bizonyos, hogy ezek csak augusztus közepén jelentek meg. A diapauzát a szó legszorosabb értelmében fakultatívan tolják ki, ugyanis kikelésük körül néha érdekes eltolódások mutatkozhatnak, amelynek okai a hernyóstádiumig visszavezethetők. Ismeretes, hogy 1992-ben két aszályiddszakot kellett a fejlődési alakoknak elviselni, ezért a rajzáskezdet jdl követhetően, két fázisban zajlott le. Július közepén, pontosan egy esős periódusban jelentek meg azok a coridon példányok — s ezúttal egyenlő ivararányban —, amelyek a bábállapotot emiatt kényszerhelyzetben vették fel. A száraz, silány táplálék miatt gyengén fejlett hernyók alakultak át imágóvá. Ez az állomány csaknem kivétel nélkül kisméretű egyedekből állt. Mintegy 7-10 napig ezek adták július második harmadának coráfoAz-generáciáját. A hónap utolsó negyedében kezdtek igen lassan mutatkozni azok a coridon-ok, amelyek bábozódásukat megelőzően friss, üde táplálékhoz jutottak. Fejlődésmenetük végsd szakaszában a metamorfózis menetét biztosító növényi szárazanyagtartalom is jelen volt. A testszervezddéshez szükséges lágy állomány elengedhetetlen feltétele, a nedvdús táplálék, mennyiségben és minőségben újra hozzáférhető lett. Nem mindennapi jelenség lévén, hosszabb időt szántam (egyazon kísérleti terepen) a populáció méretváltásának megfigyelésére. Miután a dolomitaljzatú sztyepprét jellegénél, ökológiai viszonyainál fogva fokozottan cor/don-centrikus volt, ez az aránykontroll nem okozott nehézséget. Mintegy 10 napon át az apró méretű coridon-ok uralták a területet, s állóképességük gyenge voltát igazolta, hogy repülésüket csak alig két héten keresztül kísérhettem figyelemmel. Szinte egyszerre tűntek el, s adták át helyüket a szerencsésebb fejló'désmenetű, később kelt, de a korábbi években alacsonyabb példányszámban rajza fajtestvéreiknek. A coridon élőhelyein nem érvényesülnek azok a káros, emberi beavatkozásra visszavezethető tényezők, amelyek oly sok nappali lepkét pusztulásra ítélnek. A coridon remélhetőleg még hosszú ideig állandóan magas egyedszámban lesz jelen a kopár, sziklagyepes réteken. Védelmet nem igényel. Bakonyi státusza: 5. Acoridon-t stájerországi példányok alapján írták le, amellyel hazai populációink is megegyeznek. Tóbb mint 400 egyedi eltérése ismert, a legkirívóbb aberrációit a szakirodalom nyilvántartja. A Bakonyból, az említett jelentékeny tömegviszonyok ellenére, ezekből nagyon kevés került elő. Mindössze az ab. erythiana és az ab. typhis néhány egyede ismert, de több köztes alakkal. Az eltérések repülés közben nehezen ismerhetők fel, viszont a faj olyan nagy példányszámban képes megjelenni, hogy az egyidejűleg látható, sok tucatnyi példány közül a gyűjtdk, a bőség zavara mellett, nem fordítanak gondot az anomáliák kiszűrésére. Az angliai szerényebb tömegviszonyok mellett a gyűjtdk aberráciácentrikussága nagyobb, ezért több eltérést mutatnak ki az ottani rohamosan szegényedő lepkeállományból, mint hazánkban évtizedek alatt. 119. Lysandra bellargus (ROTTEMBURG, 1775) Égszínű boglárka (syn.: thetis DEN. et SCHIFF., adonis ROTT.) A coridon-hoz hasonlóan nyugatpalearktikus, iráni, szubmediterrán faunakomponens. Mivel mész- és melegkedveld, areája az előzd fajéval közel azonos, de elterjedése annál lokálisabb. A coridon-hoz hasonló nagy gradácidt ennél a fajnál még nem volt alkalmam megfigyelni. Abellargus az igazi klasszikus boglárka, a Polyommatini-nemzetség (a „kékek") Adonis-a, felvonultatja mindazokat a rajzolatelemeket, amelyek alapján a „boglárka rajzolat" fogalma a köztudat és a tudományos jellemzés gyakorlatává vált.
