Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

A bakonyi teleius a németországi (Hanau) nevezéktani törzsalakkal azonos. Számos föld­rajzi változatának leírása az elszigetelt populációk elkülönítésére vezethető vissza. Változé­konyabb a rokon fajnál, de ez a variabilitás ritkán üt el jelentősen a faj morfológiai összképé­tói, bakonyi eredetű példányai között sem találtunk említésre méltó eltéréseket. Rögzített bakonyi lelőhelye: 18 (33. térkép) 1 a,b 41 57 62 67 96 14 42 a, c 58 63 77 97a, b 20 55 60 64 90 98 107. Maeulinea árion (LLNNAEUS, 1758) Nagypettyes boglárka (32. kép) (syn.: telegone BGSTR., mamers BGSTR., arctophoni BGSTR.) Nyugatpalearktikus, több areacentrummal rendelkezd faj. Szakadozott tenyészterületei Közép-Ázsiáig terjednek. A Kárpát-medence populációinak sem faji, sem alfaji helyzete nem tisztázott, sőt a legújabb kutatások szerint a fajnév két önálló fajt rejt. E tekintetben az állás­pontok egyenlőre erősen megosztottak. A Bakonyban előforduld aríon-alakok alfaji helyzeté­ről önálló dolgozatban számoltam be (DIETZEL, 1990), így a részleteket illetően ezúttal erre csak utalásokat teszek, az újabb álláspontok és a változások közlése mellett. Május közepétől elszórtan repül a Bakonyban egy sötétkék árion alak, amely általánosan elterjedt és néhol kissé magasabb egyedszámban is előfordul. Rajzása július végéig tart, bár vannak megfigyelések augusztus elejéről is. Alfajilag az észak-olaszországi ssp. laranda rasszkörébe soroltam, attól ugyanis csak igen jelentéktelen mértékben tér el. Ennek areája a Magyar-Középhegységen keresztül az Északi- és Északkeleti-Kárpátok belső pereméig köze­lítőleg összefüggd. A néhol megszakított, sőt elszigetelt helyi populációiban fenokopikus jel­legű lokálformák is előfordulnak (pl. a Börzsöny világosabb jobban csillogó, kék színű helyi formája). Megjelenése a Bakonyban, olykor ritkulása, majd más élőhelyeken való nagyobbszámú újbóli feltűnése jól követhető. Népességének átlagképe éveken át közel azonos. Egyes koráb­bi lelőhelyeiről a mezőgazdasági művelés hatására végleg eltűnt, az összpopuláció azonban nem veszélyeztetett. Nagyobb és állanddan fellelhető népessége él a Veszprém-Devecseri­árok mentén, a Séd völgye felett húzódd dolomitplatdn és a Kab-hegy több pontján. Egyes példányai bárhol felbukkanhatnak, ahol a kakukkfű (Thymus sp.) jelen van. Teljesen lerepült, nagyobb méretű nőstényei még július végén is ott motoznak a kakukkfű virágzatában. Annak ellenére, hogy tömeges jelenlétére a Bakonyban nem utalnak sem adatok, sem megfigyelések, ismerve a faj biológiáját, ökológiai igényeit, szembeállítva a tárgyalt faunate­rület adta lehetőségekkel, megállapítható, hogy veszélyeztetettsége nem áll fenn. Az árion probléma évtizedeken át félresöpört téma volt, s bár a nyitott kérdések rend­szeresen szóba kerültek, publikációs nyomuk alig akadt. A vélemények abban következetesen megegyeznek, hogy az árion név alatt valószínűleg egy másik faj is rejtőzik. BÁLINT (1991b) egy a hazai nappali lepkékkel és azok védettségével is foglalkozó munkája, a teljes hazai fa­una aktuálisan érvényesnek tekinthető fajjegyzékét is tartalmazza. Röviden kiemelve tárgyal­ja a rövid rajzásidejű árion alfaji helyzetét (ssp. annarion DIETZEL), s azt a korábban a Li­gur-tengerpartrdl Wagner által leírt ssp. ligurica-val azonosítja, de már önálló faji rangra emelve! A lappangó faj tézisével eddig is egyet kellett értenem, a publikált megoldás alapjá­ban véve nem meglepd. Most már csak abba kell belenyugodnunk, hogy a három hazai arion­alakunk — a harmadik a nyugati határszélen is tenyészd ssp. punctifera GRUND — helyze­14S

Next

/
Thumbnails
Contents