Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

Természetföldrajzi áttekintés - Állatföldrajzi tájbeosztás

tározó élőhelytípus, mind a növény-, mind az állatvilág számára. A Keleti-Bakonyt évente 600 mm feletti csapadék öntözi, ennek ellenére a déli peremvidék az átlagnál jóval szárazabb. Az északi és déli részek közötti csapadékkontraszt legélesebben talán itt mutatkozik meg. A nedvességszegény déli peremvidék az alábbi jelentősebb flóraelemeket rejti: fanyarka (Amelanchier ovális), déli berkenye (Sorbus cretica) és a szinte cserjemagasságúra törpült molyhos tölgy (Quercus pubescens). Az állatföldrajzi elkülönítést összesen csak 5 állatfaj igazolja. ABakony-kutatási program kezdeti időszakában még szerények voltak a faunisztikai eredmények és kevés publikáció született. Csak a legutóbbi évtizedben lendült fel a Keleti-Bakony kutatása, ennek eredményei igazolták Papp — természeti adottságokat figyelembe vevő— elméletét. A kimutatott és felhasznált színezdelemek között nappali lepkefaj nem szerepelt. A későbbi években lassan kirajzolódó Rhopalocera-faunakép szinte kivétel nélkül azokat a fajokat tartalmazta, melyek előfordulása a klíma és a növény földrajzi ismertetés alapján várható volt. Az állatföldrajzi elhatárolás legfeljebb a Keleti-Bakony és a Déli-Bakony között vitatható. A terület rövid kutatási krónikájára a későbbiek során, más vonatkozásban még kitérek. Déli-Bakony Természeti viszonyait összességében vizsgálva megállapítható, hogy átmeneti zónát képez a Balaton-felvidék és az Északi-Bakony között. Átlagos tengerszint feletti magassága közel 300 m, de legkiemelkedőbb pontjai meghaladják az 500 m-t. A 600 m magas Kab-hegy a térség faunaképében különleges helyet foglal el. Növényzete több klímahatás érvényesülését igazolja, mint például az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis), a pilisi bükköny ( Vicia sparsiflora), a szakállas orbáncfű (Hypericum barbatum), az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens) stb. További növényérdekessége a savanyú talajt jelzd kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum) és a fehér sás (Carex alba). A Kab-hegy tömbjének kis tavai (Gellért-tó, Semlyékes-tó, Nyír-tó stb.) is ritkaságokkal szolgálnak, így például a tdzegmohák (Sphagnum) egyes fajaival. Az erdőállomány elsősorban tölgyes erdőtársulásokból áll. Csak a Veszprémtől Ajkáig terjedő vonulat északi-északkeleti kitettségű, hűvös lejtőin alkot a bükkös kiterjedtebb erdőket. Ez a jelenség csekély mértékben az Agár-tető északi oldalán is mutatkozik. Meg kell még említeni a bándi Miklds Pál-hegy és a Balog-szeg-Alinca-völgy északi lejtőinek közép-európai viszonylatban is számottevő tiszafa (Taxus baccata) állományát, amely a bükkösben egy második, alacsonyabb lombkoronaszintet képezd reliktumfaj. Ugyanitt tenyészik a ritka téltemető (Eranthis hyemalis) egyre zsugorodd állománya is. A déli lejtőkön gyenge szubmediterrán hatás érvényesül, melynek eredményeképpen már xerotherm cserestölgyes társulások jöttek létre, az erddszegélyeken kiterjedt cserszömörcésekkel (Cotinus coggygria). A terület vízben meglehetősen szegény, melyet tovább súlyosbított a bauxitbányászat technológiája. Anyirádi mélyművelés következtében katasztrofálisan csökkent a karsztvízszint, s emiatt patakok tucatjai tűntek el, vagy váltak jobb esetben időszakos vízfolyássá. Egyre növekszik az a terület, amelyről teljesen eltűnnek a mezofil és mezohigrofil igényű állatfajok. A Déli-Bakony elkülönítéséhez PAPP ( 1968) 11 színezőelemet sorol fel. A nappali lepkék közül a Lycaena hippothoe-t (havasi tűzlepke) kell említenem. A faj ebben az esetben a hűvös, nedves, montán klímahatást igazolja, mint ahogy az a faj dél-bakonyi elterjedésében is megmutatkozik. Élőhelyei a hegyvonulat északi lábánál húzódó üde rétekre szorítkoznak, másutt erőteljesebb populációi nem fordulnak elő. E határterületeken a fauna átfedésére több más faj is bizonyítékul szolgál, mint például az Apatura iris (nagy szín-