Dr. Medvegy Mihály: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 19. - A Bakony cincérei (Zirc, 1987)

7. Fajlista

169. Obrium bicolor KRAATZ (Jav. : Kétszínű hengercincér)* 0. 5 cm nagyságú, szárnyfedői sárgásbarnák, egyébként fekete. Pontusi elterjedesu, Közép-Európa délkeleti részén csak szórványosan fordul elő. Legészakibb lelőhelyének Szlovákiát (HEYROVSZKY 1955) tartják, nyugati irányban Ausztriáig (KLAUSNITZER-SAIMULR 1981) előfordul. Hazánkból Mosonmagyaróvárról (MURAI 1958, Szerényi közlése), Siófokról (KASZAB 1971), illetve a Bakonybol került elő. A közölt adatok, valamint saját pozsonyi gyűjtésem alapján életmódjáról a következőket állapíthatjuk meg: napos, meleg domboldalon levő, 5 cm-es törzsátmérőt is elérő csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) i (délebben - Crikvenica, Jugoszlávia - fügében találta Muskovits) ágaiban fejlődik. A lárva a kéreg alatt rág, majd a farészben bábozódik, a bemeneti nyílást finom rágcsálékszemcsével tömi el. A kirepülőnyílás a bábbölcső folytatásában van. Olykor egészen sok bábbölcsőt találunk egymás mellett. Az imágó tápnövényéről kopogtatással is gyűjthető május végén, június elején. Data in coll.: 5: 87.IX.3. Mus 20 péld. élő imágót faragott ki 86. októberében gyűjtött csíkos kecskerágó ágakból. 140:50.V.16. dr. Fodor Jenő virágzó csíkos kecskerágó bokorról kopogtatta (MURAI 1958). A FAJOK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA (III. táblázat) A táblázat vízszintes soraiban sorszámmal ellátva a Bakony területéről kimutatott, a fajlistában szereplő cincéreket tüntetem fel. A függőleges oszlopokban a következő adatokat adom meg. 1. Az általános elterjedés iránya a Bakonyhoz képest 2. ökológiai besorolás 3. A Bakonyban leginkább mely növénytársulásban fordul elő 4. Az imágó tartózkodási helye szerinti csoportosítás 5. Az egyes faunakistájakról a megadott adatok száma 6. A Bakonybol megadott összes adat száma. 7. Érték minősítés (gyakoriság) Az egyes oszlopok csoportjainak értelmezése, rövidítése, a besorolások szempontjai: 1. Az általános elterjedés iránya a Bakonyhoz képest A rendelkezésre álló irodalmi adatok (WINKLER 1924-32, HEYROVSZKY 1955, PLAVILSCSIKOV 1958, PÁNIN 1961, KASZAB 1971, MIKSIC 1971, KLAÜSNITZER-SANDER 1981) alapján megvizsgálom, hogy az egyes fajok fő elterjedési területe - géncentruma - a Bakonyhoz képest mely irányba esik (észak - ,,É", dél - ,,D", nyugat - „Ny", kelet - „K", délkelet - „DK"), illetve a Bakony beletartozik a fő elterjedési területbe (centrum - „c"). 2. ökológiai besorolás A környezethez való kapcsolatuk szerint a cincéreket 5 csoportba osztom be MÓCZÁR (1953) Hymenopterákra alkalmazott ökológiai besorolás szempontjai szerint. Ez a csoportosítás a domborzatot, a nedvességet illetve az alkalmazkodóképességet veszi figyelembe. Egyes Cerambycidákra GASKÓ (1978-79) alkalmazta először. 1. Stenoöcikus eremophil (nem alkalmazkodó, szárazságkedvelő) Az ide sorolt állatok csak bizonyos hőfok és csapadékmennyiség mellett fejlődnek, általában ritkának tartott, monofág fajok tartoznak ezen csoportba. (= Ste.-er.) 2. Euryöcikus eremophil (alkalmazkodó, szárazságkedvelő) Megfelelő körülmények között kb. 600 m-es magasságig felhúzódó fajok tartoznak ide. (= Eu.-er.) 3. Hypereuryöcikus intermedier (nagyon jól alkalmazkodó, a csapadék szempontjából közömbös) Többnyire polyphag gyakori fajok, melyek a magashegységek sűrű erdeit kivéve szinte mindenütt előfordulnak. (= Hy.-eu.) 4. Euryöcikus hylophil (alkalmazkodó, nedvességkedvelő) Elterjedt, de nem túl gyakori fajok tartoznak ide, mélyek a hegyvidékek nem túl meleg erdei tisztásain élnek. Ritkán húzódnak 200 m alá. (= Eu.-hy.) 5. Stenoöcikus hylophil (nem alkalmazkodó, nedvességkedvelő) Fokozottan nedvességkedvelő, általában magashegyi fajok tartoznak ide, melyek 300 m alá csak ritkán húzódnak, s a nyílt síkságokon nem találhatók. (= Ste.-hy.) •Utólag került a fajlistára, nem a rendszertani helyén szerepel.