H. dr. Harmat Beáta szerk.: Ráktanya tanösvény vezetőfüzet (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A TANÖSVÉNY - 11. megálló: Bükkös

a bomló leveleket tartalmazó vízben fejlődik a zengőlegyekhez tartozó halálfejes odúlégy (Myathropa florea). Gyakran kerül szemünk elé a csőrös rovarokhoz tartozó közönséges skorpiólégy (Panorpa communis). Tápláléka elpusztult rovarokból áll. Nevét onnan kapta, hogy a hím potrohvégén levő párzóláb fogószerűen felfelé áll, ezáltal a skorpió farkára emlékeztet. Bükköseik avarszőnyege szinte mindig nyirkos, ez teszi lehetővé a nedvességigényes rovarok fejlődését. A Bakonyban kora tavasszal néha tömegesen lepik el a bokrokat az erősen szőrözött tavaszi bársonylegyek (Bibio marcí). Lárváinak jelentős szerepük van az erdei avar lebontásában, nagy létszámuk miatt pedig fontos helyet foglalnak el a táplálékhálózatban, eleségül szolgálnak sok más állatnak. A szöcskék közül meglehetősen gyakori errefelé a szürke avarszöcske (Pholidoptera griseoaptera), de jó rejtőszíne miatt nehezen lehet észrevenni, pedig egyébként elég termetes, akár 3 cm-re is megnő. Néha hirtelen megmozdul az avar előttünk és hatalmas ugrásokkal menekül az erdei béka (Rana dalmatina). Barnás színével jól beleolvad az avarba, nehéz észrevenni. Különböző rovarokkal, férgekkel és csigákkal táplálkozik. Keréknyomokban, erdei pocsolyákban gyakran találkozhatunk a már említett sárgahasú unka mellett egy másik kétéltű fajjal, a farkos kétéltűek közé tartozó alpesi gőtével (Triturus alpestris). Az alpesi gőte a Bakonyon kívül hazánkban csak az Északi-középhegységben és a Délnyugat-Dunántúl néhány pontján él. Törzsalakjának (Triturus alpestris alpestris) eddig leírt 10 alfaja közül a Bakonyban a bakonyi alpesi gőte (Triturus alpestris bakonyiensis) fordul elő. Könnyű felismerni egyszínű narancssárga vagy tűzpiros hasáról. A bükkösök fajokban gazdag madárvilágának egyik jellemző ragadozó madara, a héja (Accipiter gentilis) az erősen záródott, öreg állományokat kedveli. Az idős, 80-100 év körüli erdőrészek lakója a kék galamb (Cokimba oenas) is, mely egyetlen odúlakó galambfélénk. Költőhelyén gyakran már február közepe táján megjelenik, s ezt követően sűrűn hallhatjuk búgó turbékolását. Az odúlakó madarak sorát a harkályfélék számos faja gazdagítja. A korosabb bükkösökben sokfelé láthatjuk a harkályfélék legnagyobb termetű európai képviselőjét, a közel varjú Erdei cickány nagyságú fekete harkályt (Dryocopus martius). Az odúban, üregekben, résekben lakó erdei madarak között olyan fajok is találhatók, amelyek nem a fák törzsén és ágain keresgélnek élelmet, hanem a levegőben vadásznak. A légykapófélék például — mint nevük is jelzi — a repülő rovarok zsákmányolására specializálódtak. Prédájukra többnyire a fák koronaszintjében, valamely kimagasló megfigyelőhelyen ülve lesnek, s miután "áldozatukat" -a levegőben elkapták, újra visszaülnek leshelyükre. Légykapóink közül a fekete-fehér tollazatú örvös légykapó (Ficedula albicollis) a bakonyi bükkösöknek is gyakori fészkelője.