H. dr. Harmat Beáta szerk.: Ráktanya tanösvény vezetőfüzet (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)
A TANÖSVÉNY - 8. megálló: Az Öregfolyás medre
A völgy déli szakaszán, annak kijáratánál ismét erdeifenyő telepített állományával találkozunk. (Amikor kiérünk a völgyből és elérjük a földút at, jobbra a piros négyzet turistajel visszavezet Ráktanyára.) 8. megálló: Az Öregfolyás medre Elérve a Hárskút felől jövő földutat rövid szakaszon DK-nek haladunk a völgyaljban. Az Öregfolyás mentén patakparti égeres intrazonális társulása található. Az enyves égert (Alnus glutinosá) ott nagyrészt a fehér és törékeny fűz helyettesíti (Salix alba; S. fragilis). Az Öregfolyás valamikor állandó vizű patak volt, mára időszakos vízfolyássá vált. Megmaradnak azonban a patakmederben olyan pocsolyák, nedves részek, valamint a patak melletti vizenyős területek, melyek biztosítják egyes vízi állatfajok fennmaradását. A rákok közül találhatunk bolharákot, mint pl. a közönséges bolharákot (Gammarus fossarum) és a közönséges víziászkát (Asellus aquaticus). A sárgásfehér színű, 1-2 cm nagyságú bolharákot könnyű megismerni, mert kétoldalról lapított, a vízben az oldalán fekszik. Ha megzavarjuk, az aljzaton ugrálva vagy a mélyebb vízben úszva próbál elmenekülni. Kövek alatt, vízbe hullott levelek között él, növényekkel, korhadékkal táplálkozik. Hasonló az életmódja a közönséges víziászkának is, de ez az állat hát-hasi irányban lapított, színe szürkés, nagysága 1-1,5 cm. A legtöbb vízirovamak csak a lárvája fejlődik vízben, kifejlődése után elhagyja azt. Ilyenek a szitakötők, kérészek, álkérészek, tegzesek, szúnyogok, árvaszúnyogok. A szitakötők és lárváik is félelmetes ragadozók. Gyakori a környéken a közönséges acsa (Libellula depressa) és a kecses, kistermetű kék légivadász (Ischnura elegáns). Csendesebb vízfelületen gyakran láthatjuk a csapatosan gyorsan körbe-körbe úszkáló, közönséges keringőbogarat (Gyrinus substriatus). Ennek a tojásforma, fényes fekete állatnak a szeme teljesen kettéosztott. A felső rész segítségével a levegőből, az alsóval pedig a víz alól várható ellenségeket fürkészik, a vízfelszínen pedig a csápjuk segítségével tájékozódnak. Mindenki ismeri a vízfelszínen szaladgáló, ragadozó molnárpoloskákat , melyek a víz felületi feszültsége által kialakult hártyára támaszkodva szinte siklanak a vízen, így igen gyorMolnárpoloska gan mozognak. A nagyobb pocsolyákban megtalálhatjuk a hanyattúszó poloskákat (Notonecta-fajok) és a víziskorpiót (Nepa cinerea) is. Vízi növényekhez szövi harangját a mesebeli "vízipók", a búvárpók (Argyronetra aquatica). Az állat szinte egész életét a vízben tölti, a levegőbuborékokat testének
