H. dr. Harmat Beáta szerk.: Ráktanya tanösvény vezetőfüzet (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A TERMÉSZETI KÖRNYEZET RÁKTANYA KÖRNYÉKÉN - Földtan

lepusztultak. Iharkútról származnak a pár éve felkutatott, híres magyar sárkánygyík, azaz dinoszaurusz leletek. Velük együtt növényevő őskrokodil és több más állatfaj maradványa is előkerült. A kréta végén újabb, még erőteljesebb kiemelkedés és hegységképződés következett be, amely nemcsak erőteljes lepusztulást, hanem számos állatfaj kihalását is okozta. Ekkor haltak ki az ammoniteszek és a dinoszauruszok, valamint a durványos fogú kagylók is. Ezt a világméretű katasztrófát 18-20 millió évig tartó szárazföldi szakasz követte, amely csak 48 millió évvel ezelőtt ért véget. Ennek az időszaknak lezárulásakor, a kora-eocén végén képződött sok bauxittelep, legközelebb Fenyőfőn, Kislődön és Eplényben. A szabályszerűen bekövetkező újabb süllyedés hegyes-völgyes területet talált, amelyen szigettenger alakult ki. A sekélytenger jellegzetes lakói voltak a nummuliteszek, e pénzforma, nagytermetű, mészvázú egysejtűek, melyekhez Szent László erdélyi eredetű legendája kapcsolódik. Területünk közelében az Iharos-tető alatt, Pénzesgyőrnél, Bakonybélnél és Herend környékén találkozhatunk velük. A földkéreg az eocén végén sem nyugodhatott, az újabb hegységképződést lepusztulás követte. A kora-oligocénben lepusztuló eocén mészkő anyagából származik az iharkúti és bakonybéli hatalmas konglomerátum szirtek anyaga, de ez a mészkő-kavics Pénzesgyőmél is megtalálható. Ezután egy nagy folyó vette birtokába térségünket, amely valahonnan a Nyugat-Dunántúlról folyt Mór irányába. Árterén agyag, medrében és parti zátonyain kavics rakódott le. Kavicsait a Hárskútimedencéből az Öregfolyás hordja a Kőszoros felé. Természetesen az oligocén végén is megmozdult a földkéreg, s kialakította a ma látható hegyrajz alapjait. Hatalmas törések szabdalták föl a középhegységi teknőt, amelyek mentén nagy rögökre töredezett. A rögök többsége kelet-északkelet felé billent, nyugat-délnyugati oldaluk pedig ma is meredek hegyoldalként tűnik szemünk elé, Sümegtől Tatabányáig. Ekkor alakult ki a Hajag-hegycsoport Ny-i határa is. Ezt követően területünkön sokáig nem volt jelentős üledékképződés, ha hullott is bazalttufa a Balaton-környéki vagy kisalföldi vulkánok működésekor, le is pusztult rövid idő alatt. Csak a jégkorszak utolsó jeges szakaszában (Würm) lehulló porból képződött lösz, valamint ennek a domboldalakon lemosott és újrafelhalmozódott anyaga, az ún. lejtőlösz maradt meg napjainkig. Ez leginkább az agyagon, márgán kialakult térszínen maradt meg, ezért bujkál előlünk a kréta agyag és márga is. A hegységképző erők azonban továbbra sem maradtak nyugton, a későmiocénben a rögöket vízszintesen, nagyjából K-Ny irányban igyekeztek eltolni. A legnagyobb ilyen törés Pápa térségétől a Velencei-tó vidékéig fut, s közben a bakonybéli Som-hegy lábánál is elhalad. Ezt a törést területünk egyik legeredményesebb kutatójáról, Telegdi Roth Károly geológusról nevezték el. A jégkorszak végétől napjainkig elsősorban a patakvölgyek fejlődését, barlangok kialakulását, forrásmészkő képződését vehetjük számba.