H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A Bakony hegység állatvilága

fogyasztják. Legkedveltebb nappali lepkéink a pillangók családjába tartoznak, mint pl a fecskefarkú lepke (Papilio machaon) és a kis apollólepke {Parnassius mnemosyne). Mindkét faj megtalálható még a gyertyánostölgyesekben, karsztbokorerdőkben, de a rovar- és gyomirtó vegyszerek alkalmazása miatt számuk az utóbbi évtizedekben jelentősen lecsökkent. A ritkás cseres-tölgyesek, karsztbokorerdők jellegzetes színezőeleme a szürkeöves szemeslepke {Hipparchia fagi). Az éjjelilepkék alkonyattól aktívak, meleg éjszakákon gyakran lámpák fényében keringenek. Nyugalmi helyzetükben a legtöbb család fajai háztetőszerűen zárják össze szárnyaikat. A medvelepkék változatos színű, lárvájukhoz hasonlóan dúsan szőrözött állatok, testnedvük mérgező, hivalkodó rajzolatuk figyelmezteti ellenségeiket a veszélyre. Az ide tartozó fajok nagy része a hátulsó szárnyaikon levő feltűnő foltok elővillantásával hatékonyan védekezik a madarak ellen, mint például a közönséges medvelepke {Arctia caja). Az igazán dekoratív csíkos medvelepke (Panaxia quadripunctata) nappal is gyakran repül. A bakonyi erdőtársulások között gerinces állatfajokban is a tölgyesek a leggazdagabb élőhelyek. A kétéltűektől az emlősökig bezárólag nagyon sok faj él itt. A kétéltűek leginkább kora tavasszal, szaporodásuk időszakában kerülnek szem elé, mikor a jó idő beköszöntével téli álmukból felébredve megindulnak petézőhelyeik, a Bakony kisebb-nagyobb állóvizei felé. Képviselőik közül leghamarabb a barna varangyok (Bufo bufo) avarban zörgő „vánszorgására" figyelhetünk föl. A hüllőket képviselő, de a békáknál sokkal rejtettebb életmódot folytató erdei sikló (Elaphe longissima) többnyire a talajszinten mozog. Az általában kisemlősökre, madárfíókákra, gyíkokra vadászó állat ma már - a földutakon megnövekedett járműforgalom következtében - erdei élőhelyein is gyakran esik áldozatul a gépkocsiknak. A kétéltűek és hüllők kis fajszámával ellentétben a tölgyesek madárvilága jóval gazdagabb. Közöttük már nem csak avarszintben élő fajokat találunk, hanem a lombkorona legfelső régióiban előfordulókat is. Míg a rigófélék leggyakoribb fajai, a vörösbegy {Erithacus rubecula), a fülemüle {Luscinia megarhynchos), a fekete {Tardus merüld) és az énekes rigó (Turdus philomelos) az előbbi csoportba tartoznak, addig a szürke légykapó (Muscicapa striata) vagy a sárgarigó (Oriolus oriolus) a koronaszint madarai. Az idősebb erdőrészek korhadó-száradó ágakban bővelkedő öregebb fái a