H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A Bakony hegység állatvilága

Papp Jenő (1968), aki az egyes rendszertani csoportokból kiemelt 73 ún. színező állatfajt (jelenlétük biztosítja egy-egy terület sajátos jellegét, segítségükkel lehet állatföldrajzi szempontból elhatárolni a szomszédos részektől), s ezek kimutatása alapján öt kistájat jelölt ki: a Balaton-felvidéket, a Keszthelyi-hegységet, a Déli-Bakonyt, az Eszaki-Bakonyt és a Keleti-Bakonyt. A hegységhez szervesen hozzátartozik még a Bakonyalja a Pannonhalmi dombsággal, melyek karéjszerűen övezik az északi-északnyugati részeket. (15. ábBenedek Pál 1979-ben a Bakony kaparódarázs faunájának vizsgálatának alapján egy újabb önálló résztáj, az ún. Balatoni-Riviéra elkülönítését ajánlotta a tó Balatonfüzfőtől Kiliántelepig tartó partszakaszán. Medvegy Mihály 1987-ben a hegység cincérfaunájának összetételét elemezve egy egészen új beosztást vázolt fel, Északi-, Délnyugati- és DélkeletiBakonyra bontva a területet. A Bakony mozaikos felépítése, éghajlati viszonyai, geológiai és növénytani változatossága miatt igen sokszínű állatvilággal rendelkezik. A becslések alapján 15-25 ezer faj fordul itt elő (a magyarországi fauna a feltételezések szerint kb. 32 000 fajt számlál). Ezek nagyobbik hányada szárazföldi, s csupán kisebb részük kötődik a vizekhez - vagy azért, mert abban élnek, vagy csak életük egy részét (pl. fejlődésük egy szakaszát) töltik el ott. A hegység elhelyezkedése, domborzati, mikroklimatikus és növénytani viszonyai miatt állatvilágában sok érdekességet találhatunk. Míg a déli területerjedésü faj a Tihanyi-félszigeten fordul elő. Egyik érdekesség az óriás énekeskabóca (Tibicina haematodes) (16. ábra), mely a hegységben szinte csak itt él. A magashegységi fajok közül pedig megemlíthetjük a havasi cinéért (Rosalia alpina), amely a bakonyi bükkösök jellegzetes faja, vagy a kétéltűekhez tartozó alpesi gőtét (Triturus alpestris). Az alacsonyabban fekvő ra). 16. ábra: Óriás énekeskabóca (Zahradnik & Cihar nyomán, 1978) tekén (Balaton-felvidék) a mediterrán, addig az északiakon (ÉszakiBakony) a magashegységi fajok találhatók meg nagyobb számban, ami a kis távolságok miatt feltétlenül különleges. Itt van például a „találkozóhelye" a síkvidéki elterjedésű vöröshasú- (Bombina bombina) és a hegyvidéki elterjedésű sárgahasú unkának (Bombina variegata). A legtöbb mediterrán el-