H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A Bakony hegység növénytakarója

fehér tippan (Agrostis stolonifera), a pelyhes selyemperje (Holcus lanatus), a réti (Ranunculus acris) és kúszó boglárka (R. repens) valamint sás fajok (réti sás (Carex distans), muharsás (C. panicea), rókasás (C. vulpind) stb.). A foglalatlan, hideg vizű források környékén pontszerű kiterjedésben forráslapok alakulnak ki. A Bakonyban ezt a típust a meszes talajú forrásláp képviseli. E helyeken nagy borítást érhet el a vörös acsalapu (Petasites hybridus) s a jóval ritkább fehér acsalapu (P. albus). Gyakori faja még a csermely aszat (Cirsium rivulare) és a vízi menta (Mentha aquatica). A Bakony vízhez kötődő ritkasága a tőzegmohás átmeneti láp. Jellegzetes alkotói a tőzegmoha (Sphagnum) fajok, melyek hazánkban már nagyon ritkák, ezért kivétel nélkül védettek. A kevés csapadék és a meszes alapkőzet egyaránt gátja ezen növénycsoport komolyabb térfoglalásának, sőt meglévő állományai napjainkban is pusztulnak. Az élőhelyéül szolgáló, mészmentes alapkőzettel bíró lápterületeket korábban vagy lecsapolták, kiszárították (Vindornyai-lápmedence, Lesence- (Csapody nyomán, 1934) patak menti lápok), vagy elbányászták, mint például a Vindornyaszőlős melletti Vad-tavat. A Káli-medence feletti Feketehegy tőzegmohás lápja, a Barkás-tó néhány évvel ezelőtt kiégett. Jelenleg két helyen ismerünk komolyabb tőzegmoha előfordulást: az Öcs melletti Nagytavon és a Monostorapáti határában található Monostori-tavon. Ezekben tőzegmohás mocsári sasos és tőzegmohás nádas társulások fordulnak elő. A rekettyefűz megjelenésével az előbbi társulásokból alakul ki a tőzegmohás fűzláp, gyepszintjében jelentős tőzegmoha borítással. A Bakony patakjait kísérő keményfaliget a podagrafüves égeres. Lágyszárú névadó faja a podagrafű (Aegopodium podagraria), mely mély árnyékban nem virágzik, de jellegzetes leveleiről könnyen felismerhető. A 20-30 m magasságig felnövő éger mellett a magas kőris (Fraxinus excelsior), gyertyán (Carpinus betulus), a fehér (Salix alba) és törékeny fűz (S. fragilis) alkotja a lombkoronaszintet, mely alatt szilfajok (Ulmus spp.) alkothatnak második szintet. Cserjeszintje változó fejlettségű, gyakori fajai a fekete bodza (Sambucus nigra) és a kányabangita (Viburnum opulus). Gyepszintje többnyire jól