H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A Bakony hegység növénytakarója

fennállása okozza a víztisztításban jelentős szerepet játszó, összefüggő nádas foltok feldarabolódását, „babásodását" és pusztulását. A patakok és nagyobb vízfolyások partját kísérő nádasok külön rendet alkotnak. A patakmedrek enyhe lejtésű, kiszélesedő szakaszain megjelenő társulások jó részében a nád mellett vagy azt helyettesítve a fodros (Glyceria notaia) és réti harmatkása (G. maxima), valamint a vízitorma (Rorippa nasturtium-aquaticum) terjedt el. Kísérő fajaik közül megemlítjük a keskenylevelű békakorsót (Berula erecta), a nádhoz hasonló pántlikafüvet (Phalaris arundinacea), az ágas békabuzogányt (Sparganium erectum). A magas termetű lágyszárúakkal bíró növényzetet több társulásba sorolják. A feltöltődési zóna következő tagja a zsombékos. Vízborítása már nem állandó, az év egyes szakaszaiban felszíne szárazra kerül. Jellemzője a zsombékos szerkezet, melynek következtében középvíz idején a zsombékok csúcsi része kiáll a közöket borító vízből. A zsombék egyes sás fajok állandóan növekvő csoportja, mely környezetéből, s így a vízből is szigetszerűen kiemelkedik. A csoport jellemző társulása a zsombéksás (Carex elata) alkotta zsombéksásos, melyben mocsári és lápi növények találhatók, pl. a közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), a réti füzény (Lythrum salicaria), a mocsári galaj (Galium palustre). Ezen kívül a zsombékosoknak több társulása ismert, melyeket elsősorban az alkotó sás fajokról vagy egyéb állományalkotó egyszikűekről neveztek el. Források által táplált völgyalji lápokban, erecskék mentén fordul elő a csaknem embermagasságú zsombékokkal bíró bugás sasos, mely ugyancsak jellemző sásfajáról (Carex paniculata) kapta nevét, s a Bakonyban sokfelé fellelhetjük kisebb állományait. A feltöltődési zóna következő szakaszában a talajvízszint még lejjebb száll, s kialakulnak a szőnyegszerű borítással bíró magassásrétek. Megkülönböztetésük ugyancsak az uralkodó sás- vagy egyéb egyszikű fajok által történik. A vízmagasság csökkenésével a medencék legmélyebb pontjain üde mészkedvelő rétlápok alakulnak ki. A laikus szemlélővel szemben a növénytársulástani irodalom éles különbséget tesz a láprét és a mocsárrét fogalmak között. A láprétek talajvize többé-kevésbé állandó szinten marad, talaja nyáron sem szárad ki. A magas talajvíz következtében a talajra és talajba kerülő szerves anyag bomlása az anaerob viszonyok következtében akadályozott, ezért a láprétek alatt növényi tőzeg található. A mocsárrétek talaja a vízjárásnak erősebben kitett, talajuk tél végén - tavasszal vízzel telített, nyárra azonban teljesen kiszárad. A levegős viszonyok között szervesanyag tartalma gyorsan lebomlik, rajta tőzegképződés nem figyelhető meg.