Bauer Norbert, Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1999)

Botanikai kirándulások - Területünk főbb növénytársulásai

helyenként tömeges az erdei gyöngyköles. Ez a szép, kék virágú növény nevét a nyár végétől látható pici, fehér, kemény, gyöngyszerű terméséről kapta. Mivel a társulás erdészeti szempontból nem túl értékes, több helyen igen jó állapotban maradt fenn. Gyepszintjében sok értékes, ritka növénnyel találkozhatunk. A pompás tarka nőszirom (Iris variegata), a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum), a méregölő sisakvirág (Aconitum anthora) a társulás jellemző védett növényei. Legszebb bokorerdőink a Kesztölc feletti Fehér-szirten találhatók, itt figyelhetjük meg ritka bennszülött növényünket, a magyar bogáncsot (Carduus collinus). Andezitből álló hegyeinken a sajmeggyes bokorerdő kissé fajszegényebb változata alakult ki. A társulás jellemző növénye itt a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica), de sok, mészkövön kialakult bokorerdővel közös növénye is van. Általában e társulással mozaikosan találhatók a fajgazdag pusztafüves lejtősztyepprétek (Cleistogeno-Festucetum rupicolae) kisebb-nagyobb foltjai is. Ez a sziklapadokon gyakori gyeptípus nagyon fajgazdag. A szinte teljesen zárt gyepet néhány fűféle nagyfokú dominanciája jellemzi. Leggyakoribb gyepképző a pusztai és a vékony csenkesz (Festuca rupicola és F valesiaca), valamint a kunkorgó és a csinos árvalányhaj (Stipa capillata, Stipa pulcherrima). Az árvalányhajas részek inkább a természetközelibb állapotokat tükrözik, míg a zavartabb részeken a fenyérfű (Bothriochloa ischaemum) feldúsulása jellemző. Ez a védendő növényközösség nagyon színes és látványos. Gyakoriak a kakukkfűfajok (Thymus), a molyhos napvirág (Helianthemum ovatum), a rekettyelevelű gyújtoványfű (Linaria genistifolia), a sárga hagyma (Allium flavum), a csabaíre vérfű (Sanguisorba minor), a mezei iringó (Eryngium campestre), és még sok más, száraz gyepekre jellemző növény. Védett növényei közül a tavaszi hérics (Adonis vernalis) általánosan elterjedt, de a pompás kökörcsinfajok is sokfelé előfordulnak. A kései perje (Cleistogenes serotina) névadó mivolta ellenére csak helyenként, a meredekebb, sziklásabb részeken lép fel nagyobb tömegben. Ez az értékes és gyakori társulás sokszor egészen a hegylábi részekig lekúszik. Környékünkön ritkább a főként dolomitra és sziklatörmelékes területekre jellemző sziklafüves lejtősztyepp (Chrysopogono-Caricetum humilis). Nálunk a Strázsa-hegyeken és a Kétágú-hegy területén és közelében találjuk legszebb előfordulásait, de a Gete-csoport hegyein is megvan. A lappangó sás (Carex humilis) és az élesmosófű (Chrysopogon gryllus) mellett csenkesz- és árvalányhajfajok is jelentős gyepalkotók. A száraz sztyepprétekre általánosan jellemző fajok mellett néhány ritkaságnak is e társulás ad otthont. Itt fordul elő a védett ezüstaszott (Paronychia cephalotes), a magyar imola (Centaurea sadleriana) és a fehéres csüdfű (Astragalus vesicarius ssp. albidus). A törmelékesebb, sziklásabb részeken élő növények közül megemlíthető az osztrák pozdor (Scorzonera austriaca), a magas gubóvirág (Globularia punctata) és a hegyi gamandor (Teucrium montanum). Andezithegyeinken ezeknél fajszegényebb szilikát sziklagyepeket (Minuartio-Festucetum pseudodalmaticae) találunk. A nyílt sziklafelszíneken, sziklahasadékokban kevés fajjal jellemezhető sziklabevonat- és sziklahasadék-gyepeket (Asplenio-Melicetum ciliatae) tanulmányozhatunk. Ezek jellemző faja az aranyos és kövi fodorka (Asplenium trichomanes, A. ruta muraria), valamint a prémes gyöngyperje (Melica ciliata). Rajtuk kívül még néhány pozsgás növényt; a sárga kövirózsát, (Jovibarba hirta), a fehér, a hatsoros és a borsos varjúhájat (Sedum album, S. sexan-