Bauer Norbert, Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1999)

Botanikai kirándulások - Területünk főbb növénytársulásai

tartalmaz - objektíven következtethetünk egy terület hajdani vegetációjára. Ennél léteznek egyszerűbb, de valamivel kevésbé megbízható módszerek is. Szemléletes lehet például paleotalajok kimutatása. Homokterületeinken, a Strázsa-hegy környékén, ma jellegzetes homoki gyepvegetációt is tanulmányozhatunk. Valószínűleg ezek a gyepek, vagy legalábbis egy részük másodlagos, részben antropogén hatásra kialakult növénytársulás. A homoki gyepek alatt kialakuló talaj jellemzően szürkés színű, néhány dm vastag, humuszos homok. Homokfeltárásainkban azonban jól megfigyelhetők - akár méteres vastagságban is - a hajdani barna erdőtalajok jellemző színű maradványai. Ezek a hajdani erdők itt a homokon valószínűleg pompás, nagy kiterjedésű gyöngyvirágos tölgyesek (Conuallario-Quercetum) lehettek. A hosszú idő óta itt meglévő emberi kultúrák ezen erdőket kitermelték, a területeket részben beépítették vagy valamiféle mezőgazdasági művelésbe fogták. A laposabb részeken szántóföldi növénytermesztés, a dimbes-dombos részeken a szőlőtermesztés és a legeltetés terjedt el. A meszes homokon a környező homokpuszták fajai nagy teret nyervén megtelepültek, s kialakították a maihoz hasonló képet. A területek kezelésének változásával tehát alapvetően megváltozhat az élővilág összetétele. A legfrissebb, többnyire negatív hatások közül, a motocrossozás, égetés, illegális szemétlerakás említhető. Ezek különösen az értékes, termőhelyérzékeny fajok eltűnéséhez, s így az élővilág szegényedéséhez, valamint erőteljes leromlásához, gyomosodáshoz vezetnek. Megmaradt homoki vegetációnk hol szebb, hol degradáltabb állományait - az Esztergom-kertvárosban évtizedekig állomásozó szovjet katonák gyakorlótereként szolgáló - Sátorkőpusztán, valamint a Strázsa-hegyek vonulata és a Szentléleki-patak közt elterülő homokos, homokos-löszös területen tanulmányozhatjuk. Az itt található meszes homokon kialakuló magyar csenkeszes homokpuszta (Festucetum vaginatae) szép tiszta állományai már csak néhány kisebb folton lelhetők fel. A Tábla-hegytől északkeletre képződő kisebb regressziós völgyek oldalán jellemzők e társulás legtisztább előfordulásai. Tipikus növényei a magyar csenkesz (Festuca vaginata), a homoki ternye (Alyssum tortuosum), a fényes sás (Carex liparicarpos) és sok más homoki növény. A ritkább növények közül említésre méltó a védett homoki kocsord (Peucedanum arenarium) és a bennszülött kései szegfű (Dianthus serotinus). A fűcsomók közt helyenként jelentős a szárazságot jól tűrő zuzmó- és mohafajok jelenléte. Megfigyelték, hogy az antropogén hatásokra (tankcsapás, lövészárok...) felnyíló zártabb gyepek helyén sokszor a ritkább rákosi csenkesz (Festuca x wagneri) jelenik meg a magyar csenkesz (Festuca vaginata) helyett. Az esztergom-kertvárosi repülőtér sík homoki gyepjében helyenként gyakoriak a savanyodásra utaló keskenylevelű sás (Carex stenophylla) foltjai. Jóval nagyobb területen jellemzők a kissé degradált lejtősztyepprétek és a homokpusztarétek. Ezek jóval zártabb és fajgazdagabb gyepek. Nálunk kissé meszes, löszös homokon alakultak ki, a hegylábfelszínekre is felkúsznak. E rétek nagyon fajgazdagok, uralkodó gyepfajuk a barázdált csenkesz (Festuca rupicola) és helyenként a csinos árvalányhaj (Stipa pulcherrima). Pillangósvirágú növények nagy számban jellemzőek, s köztük értékes ritka fajok is előfordulnak. Ilyen például a nálunk igen ritka szártalan csüdfű (Astragalus excapus ) és a szinte általánosan elterjedt Borbás-kerep (Lotus borbasii). Gyakori benne a védett tava-