Bauer Norbert, Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1999)

Botanikai kirándulások - Területünk főbb növénytársulásai

A növényzet megismerését kezdjük el az alacsonyabb fekvésű, Kisalföldhöz tartozó, Duna menti részeken, majd képzeletbeli túránkon kapaszkodjunk fel a környék dombjain, hegylábfelszínein keresztül a környező hegyek magasabb fekvésű területeire. Ha elindulunk az Esztergom és Tát közti Duna-partról kelet felé, a vízparti szukcessziósor tagjaival ismerkedhetünk meg. Közvetlenül a vízparton kialakuló, mindössze néhány lágyszárú növényből álló parti növényzet, és az ezt követő fás társulások egy része évente teljesen víz alá kerül. A vízzel borítottság időtartama és a talajvízszint közelsége szerint - általában a folyóval párhuzamosan - különféle növényzeti zónák alakulnak ki. A parti szegélynövényzet nagyfokú gyomosodása többek között az invazív aranyvessző (Solidago gigantea) terjedésének köszönhető. A víztől távolodva a fás vegetációt hajdanán a bokorfüzesek, a puhafa-ligetek, majd a keményfa-ligetek képviselték. Ma ennek csak töredéke nyomozható, hiszen nagy részükön jelenleg mezőgazdasági területek vannak. A bokorfüzesek kavicsos alapkőzeten, hosszú ideig vízzel borított részeken jellemzők, területünkön alárendelt szerepűek. A puhafa-ligetek is csak vékony sávban maradtak fenn, az alacsony ártér állandóan nedves talajú részein találhatók. Legismertebbek a fűzligetek, melyek lombkoronaszintjében a fehér fűz (Salix alba) és a csöregefűz (Salix fragilis) játszik fő szerepet. A potenciális vegetáció képében jelentősebb, nagyobb kiterjedésű területeken keményfa-ligeterdők kísérték a Dunát a magasabb ártereken. Ezek a tölgy-kőris-szil ligetek szintén csaknem teljesen eltűntek vidékünk mai növényzeti képéből. A néhány kis holtág környékétől eltekintve a Duna ezen magasabb árterein ma a levágott ligeterdők helyén legeltetett rétek vagy szántóföldek találhatók. Ezek az ártéri mocsár- és kaszálórétek nem túl fajgazdagok, mesterséges mivoltuk folytán csak a hagyományos kezeléssel tarthatók fenn. A Dunától távolodva a rétek egyre szárazodnak, de a mélyebb fekvésű részeken lévő kisebb-nagyobb tavacskák körül még nagy kiterjedésű nádasok találhatók. A nádasok {Scirpo-Phragmitetum) a mocsári növényzet jellemző képviselői. Legnagyobb nádasaink a Szentléleki-patak Esztergom felőli részein, a csaknem kiszáradt Öreg-tó, és a búbánat-völgyi Kerek-tó környékén találhatók. A nádasok nedvesebb részein külön asszociációként említhetők a gyékényesek, másutt a nádtippanos és aranyvesszős degradáltabb foltok. Az állandó vízfelülettel rendelkező sekély tavacskákban jellemző a látványos vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica) és az úszó békaszőlő (Potamogeton natans). A lebegő hínár vegetációt képviselő békalencse fajok szinte mindenféle állóvízben előfordulnak. A nádasok közti kisebb sasos foltok közül a magassásos és a rókasásos a legismertebb. Helyenként ezeknél ritkább és értékesebb zsombéksásosokkal (Caricetum elatae) is találkozhatunk, s egy helyről a széleslevelű gyapjúsást (Eriophorum latifolium) is ismerjük. A Szentléleki-patak mentén vörös acsalapus (Petasites hybridus) magaskórós növényzetet is találunk. Az acsalapu, a podagrafű (Aegopodium podagraria) és a tavasszal tömeges salátaboglárka (Ficaria verna) állandó képviselői a társulásnak. A néhány helyen megjelenő kékperjés kiszáradó-láprétek (Molinietum