Bauer Norbert, Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1999)

Botanikai kirándulások - Területünk főbb növénytársulásai

coeruleae) és sédbúzás mocsárrétek (Deschampsietum caespitosae) is értékes növényeket rejtenek. Ezek fenntartása szükségszerű lenne, amire ma a legjobb módszer a hagyományos nyár végi kaszálás. Ha ez sokáig elmarad, a szárazodás következtében a gyep cserjésedik, beerdősül. Környező hegyeinken lápi és mocsári vegetáció nemigen alakult ki. Ez elsősorban a vizet jól elvezető, s területünkön uralkodó mészkő alapkőzetnek köszönhető. A Kenyérmező-majornál hajdan meglévő tőzeges láprétről kipusztult néhány igen ritka, értékes növényfaj. A Gründl által innen említett Gentiana austriaca (ma Gentianella austriaca) igen ritka lápnövény, valószínűleg örökre eltűnt területünkről. A mocsaras területeket és a sávszerű fás vegetációt leszámítva, településeink környékén a sík, kisalföldi részeket szinte teljes egészében művelés alá vonták. A nagy kiterjedésű szántóföldeken évtizedek óta - a hatékony mezőgazdasági termelés érdekében - növényvédő szerek, gyomirtók rendszeres használata folyt. Sok jellegzetes szántóföldi gyomnövény eltűnt vagy nagyon megritkult. Ismert okok miatt átalakulóban levő mezőgazdaságunkra ma a mérsékeltebb vegyszerhasználat jellemző, így a visszaszorított gyomok újra teret hódíthattak maguknak. Eredetileg néhány ezer éve jelentek meg ezek, a főként mediterrán elterjedésű vetési gyomnövények, az emberi kultúrának köszönhetően. Legismertebb képviselőik, a konkoly (Agrostemma githago) és a kék búzavirág (Centaurea cyanus) szinte teljesen eltűntek, s a közönséges pipacs (Papaver rhoeas) is eléggé megritkult. A konkoly volt az első gyomnövény, melyet védetté nyilvánítottak, mert csaknem kipusztult a hazai flórából. Mostanában egyre több helyről jelzik újbóli megjelenését, terjedését, nálunk is újra találkozhatunk vele. Pirosló pipacsmezőket is egyre többfelé láthatunk. E kevésbé veszélyes gyomokat az újabb nyugat-európai szemlélet már történelmi-kulturális örökségnek tekinti, korlátozott fenntartását támogatja. A tájidegen gyomnövények azonban sokkal több problémát okoznak. Parlagokon, ártereken hódítanak a veszélyes, többnyire újvilági fajok. Sokak által ismert a számtalan kellemetlenséget okozó parlagfű (Ambrosia elatior), a magas aranyvessző (Solidago gigantea), a japán keserűfű (Reynoutria japonica), a betyárkóró (Erigeron canadensis), a kezdetben díszfaként ültetett bálványfa (Ailantus altissima) és a homokpuszták réme, a selyemkóró (Asclepias syriaca). Ezek kiváló inváziós terjedőképességgel rendelkező igénytelen fajok, melyek ellen csak az egyes területek hagyományos és rendszeres kezelésével vehetjük fel a harcot. Sajnos homokdombjaink közelében már több helyen észleltük a selyemkóró megjelenését. Irtása azért is fontos feladat, mert a homoktalajokon tömegesen elszaporodhat, s - egyes alföldi homokterületekhez hasonlóan - pompás homoki gyepjeinket is lehangoló tömegei áraszthatják el. A növényvilág - és az egész tájra jellemző élővilág - tehát dinamikus változásban van. Az ember megjelenésével ez a változás felgyorsult és részben irányítottá is vált. Ezt jól megérthetjük, ha a környező homokterületek élővilágának időbeli változását röviden áttekintjük. Megjegyzendő, hogy nálunk sem csak a homokon jellemző ez a változás, hanem máshol is, de ezt ezen a példán szemléletes bemutatni. A vegetáció nagyobb léptékű időbeli változásának kimutatására sokféle módszer ismert. A legmodernebb az egyes sztratigráfiai (rétegtani) egységek pollenanalízise. A fajokra jellemző alakú és mennyiségű pollenszemek alapján - melyeket az adott földtani réteg