Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 3. - Madarak a Bakonyban I. (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2003)

A téli etető madárvendégei

A rigófélék (Turdidae) közül a téli etetőn csak néhány faj előfordulására lehet számítani, ezek a vörösbegy, valamint a fekete és a fenyőrigó. Életmódjuk miatt táplálékukat többnyire a talajon keresgélik, ezért a nekik szánt eleséget is a földre célszerű kihelyezni - természetesen a hótól védett helyre. A verébméretű vörösbegy (Eriíhacus rubecula - TI) leggyakoribb énekesmadaraink egyike, dús aljnövényzetű erdőségcink általánosan elterjedt, talajon fészkelő faja (10. kép). Vonuló madár, de kis számban rendszeresen át is telel. Őszi és tavaszi vonulása idején mindenfelé gyakori. A felül avarbarna, arcán és mellén narancsvörös színű kis dalnok jelenlétéről ilyenkor leginkább „mélabúsan" hangzó egyszerű éneke vagy „cip"-pogása árulkodik. A Bakonyban nagyon gyakori íeszkelő. Áttelelő példányaival inkább a hegység enyhébb klímájú peremterületein, főleg a Balatonfelvidéken találkozhatunk. A téli etetőn alkalmanként előfordul egy-egy példánya. Mivel a fekete rigót (T 10) korábban már megismertük, nem kell bemutatnunk. Az etetőnél általában idős egyedei szoktak megjelenni. Hímjei narancssárga csőrük alapján könnyen megkülönböztethetők az egyszerűbb színezetű tojóktól és a fiatal példányoktól. A gesztenyebarna hátú, hamuszürke fejű és farcsíkú fenyőrigó (Turdus pilaris T 6) Európa középső és északi tájainak gyakori fészkelőmadara (11. kép). Hazánkban korábban csak őszi és tavaszi átvonulásakor, valamint téli vendégeskedése idején fordult elő. A '80-as évektől kezdve rendszeres fészkelőként is megjelent az ország egyes térségeiben (pl. a Sajó és a Hernád völgyében, a Hanságban, valamint a Fertő környékén). Azóta alkalmi költései is több helyen ismertté váltak (pl. a Mátraalján, a Bodrog-zugban, a Dél-alföldön stb.). Elsősorban a nedves réteken, legelökön, a nyíltabb erdőkben és parkokban figyelhetjük meg. A Bakonyban hosszú évtizedek óta gyakori átvonulóként, ill. „téli vendég"-ként tartjuk számon. Egyetlen általunk ismert nyári előfordulása a Pannonhalmi-dombság területére esik: a romándi halastónál lévő nyárfasorból 1991. 08. 01-én 1 pld-át riasztottuk fel, mely erős „sak-sak" hangján „méltatlankodva" szállt tova a falu irányába. Ez az általában kisebb-nagyobb csapatokban járó madárfaj a téli etetőnél többnyire egyedül szokott megjelenni, főleg ha ott almát talál. Fajtársa felbukkanása esetén számíthatunk rá, hogy szinte egész nap civakodnak, s egymás kergetésével vannak elfoglalva (a másikban még elegendő táplálék esetén is a „konkurenciát" látják). Egyedszámukat tekintve az etető másik legnépesebb csoportját a pintyfélék jelentik. Legnagyobb számban általában a zöldike és a fenyőpinty látogatja az etetőt, de gyakran meg szokott jelenni a meggyvágó is. Kevésbé gyakori a tengelic és a csíz, ahol viszont megjelennek, ott általában kisebb csapatokban teszik „tiszteletüket". A süvöltő inkább csak alkalmi vendég. Leginkább ott fordul elő, ahol a fagyai bogyótermésével „csábítják". A „Házunk-kertünk madarai"-nál megismert zöldike (T 2) általában többedmagával szedeget az etetőn. Eleinte csak kisebb számban tűnik fel, a tél előrehaladtával