Kutasi Csaba: A Bakony természeti képe 2. - A Bakony rovarvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2002)

A Bakony jellegzetes élőhelyeinek rovarfaunája - Vizek, vízpartok

őzbarna nádibagoly (Archanara neuricá) hernyója. A leveleken a lándzsásszárnyú molyokhoz tartozó Cosmopteryx scribaiella készít aknákat. A zöld vagy lila színben csillogó sásbogarak közül a Balaton nádasaiban legnagyobb számban az aranyos sásbogár (Donaciella clavipes) fordul elő. E faj lárvája a nád víz alatti részein él, az oxigént pedig tápnövénye légüregeiből nyeri. Szintén vízinövények szöveteiből jut levegőhöz a mocsári szúnyog (Mansonia richardií) lárvája és bábja is (21. kép). Ennek a csípőszúnyognak az egyedszáma jelentősen megnőtt a hetvenes években. Míg 1950-ben a csípés közben gyűjtött szúnyogok 7.6 százalékát tették ki, addig 1970-ben már 53 százalékban voltak jelen. Ez az előretörés összefüggésben volt a Balaton vízminőségének romlásával. Kedvező volt számukra a tihanyi Külső-tó vízszintemelése is, ekkor a környéken óránként 1500 körüli volt a csípésszám. A 90-es években az aszályos évek és a vízszintcsökkenés hatására a mocsári szúnyog populációja jelentősen lecsökkent. A Külső-tó vízzel történő elárasztása a szitakötő faunára is kedvező hatást gyakorolt, melynek következtében a tónál a hazai fajoknak több mint 60 százaléka megtalálható. Ezek a vizek partján cikázó apró „helikopterek" az elmúlt 150 millió év alatt szinte alig változtak. A hazai szitakötők többsége állóvízben fejlődik, s mind az imágók, mind a lárvák ragadozó életmódot folytatnak. A vízben élő lárvák alsó ajka jellegzetes fogószervvé (álarc) alakult, ezzel a nagyobb fajok a halivadékot is képesek megragadni. Az idős lárvák a szárazföldön, bábállapot nélkül alakulnak kifejlett állattá (22. kép). Fajaik két csoportra oszthatók: az egyenlőszárnyú szitakötők (Zygoptera) gyenge repülök, a víztől alig távolodnak el, míg egyenlőtlen szárnyú rokonaik (Anisoptera) nagy méretűek, kiváló repülök és kalandozó természetűek. Az előbbi csoportba tartozik a lassúbb folyású patakok faja, a sávos szitakötő (Caleopieryx splendens), hím példányai a szárnyvégen található zöldeskék foltról jól felismerhetők (23. kép). A vörös légivadász (Pyrrhosoma nymphula interpositd) (24. kép) 50 évvel ezelőtt hazánkban még ritkának számított, az intenzív kutatásoknak köszönhetően ma már a hegy- és dombvidékeken többfelé megtalálták. A Bakony jellemző faja, legtöbb előfordulási adata az Eszaki-Bakonyból származik. A jól repülő, nagy testű fajokhoz tartozó, védett hegyi szitakötő (Cordeidegaster bidentatus) a Bakonyban csak a Kabhegyről és a Vörös-János séd mellől ismert. Szintén ritka faj a szépségével is kitűnő barnacsíkos szitakötő (Sympetrum pedemonlanum) (25. kép). Hazánkban csak néhány helyről ismerjük a védett lápi szitakötőt (Leucorrhiniapectoralis). Ez a faj a Bakonyban is ritka, mivel elsősorban az alföldi mocsaras tavak lakója. A szitakötők természetvédelmi állapotfelmérésekre és élőhelyek minősítésére jól használhatók.