Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 1. - A Bakony halai (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1996)

A Bakony hegység halfaunája - Pontyfélék családja – Cyprinidae

egyike a Tapolca-patak (Tapolcai-medence) halfajainak. Hegyvidékünkön nem ismerjük újabb megkerülését. (Itt kell megjegyeznünk azonban, hogy a fajra vonatkozó régi adatok bizonytalanok, mivel akkoriban még nem különböztették meg a halványfoltú - és a homoki küllőtől. /HARKA, 1986/) A Pseudorasbora nem faja, a kínai razbóra (Pseudorasbora parva) vagy gyöngyös razbóra őshazája Kelet-Ázsia az Amur-folyó vízrendszerétől Kína déli részéig, valamint Korea, Japán és Tajvan szigete. Gazdaságilag jelentős halfajok (amur, busa) telepítése révén, a '60-as évek elején, véletlenül került az európai vizekbe. Hazánkban az első példányt 1963-ban MOLNÁR Kálmán találta meg a paksi tógazdaság lehalászásakor. A '70-es évektől kezdve szinte valamennyi hazai állóvizünkben rohamosan elszaporodott. A kínai razbóra megnyúlt testű, oldalról lapított hal. Kicsiny, felső állású szája van. A kifejlett példányok háta halványszürke, hasa fehér, a test oldalai pedig ezüstösen csillogóak. Fiatal egyedeinél a test középvonalában egy hosszanti sötét sáv húzódik végig. Kifejletten 9-10 cm hosszúak. A Bakony területén való megjelenésének idejét nem ismerjük, de első példányai feltehetően ide is a tógazdaságokba történő ivadéktelepítések révén kerülhettek. Itteni előfordulására nézve irodalmi adatokat nem találtunk. Kutatásaink során először 1982-ben gyűjtöttük a monostorapáti halastóból. (BÍRÓ 1971-ben jelezte előfordulását a Bakonyt délről határoló Balatonból.) A Bakony területén 1982-1994 között a következő helyekről kerültek elő egyedei: Szápár, bányató (betelepítés), Balinka-Mecsértelep, bányató (betelepítés), Cuhai-Bakony-ér (Réde), Csángota-ér (Bakonyszűcs, Bakonyság, Gyömöre, Lovászpatona), monostorapáti halastó (Monostorapáti), Királykúti-erdő tava (Zirc, betelepítés), Kornyi-tó (Kővágóörs), Kis-séd (Pápa-Borsosgyőr), Gerence (Vaszar), Malom-tó (Tapolca), Pándzsa (Pannonhalma, Ravazd), Pápai-Bakony-ér (Adásztevel), romándi halastó (Románd), „Szarvasbükki-tó" (Bakonycsernye-Inotapuszta), Vezseny-ér (Pér). A Rhodeus nembe kisméretű halak tartoznak. Európában, Kis-Ázsiában, a Kaukázus vidékén, az Amur medencéjében, Mandzsúriában, Koreában és Japánban élnek. Hazánkban a nem egy faja fordul elő, a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus amarus). Eredeti elterjedési területe Európa nagy részét magába foglalja. Kis-Ázsia nyugati és északi vidékein is megtalálható. Európában a Pireneusi-félszigetről, Angliából, Dániából, Skandináviából, Finnországból és Olaszországból hiányzik. A szivárványos ökle 6-9 cm-es, magas testű, oldalról lapított hal. Háta és hasa erősen ívelt, feje viszonylag kicsi. Kicsiny, csúcsba nyíló szája és viszonylag nagy szeme van. Bajuszszálai nincsenek. Az ívási időszak kivételével a hím és a nőstény színe hasonló: hátuk általában barnászöld, oldaluk és hasuk ezüstösszürke. Testük hátulsó felén, a test közepének vonalában egy vastag, fényes, kékes csillogású sáv húzódik a farokig. ívás idején a hímek trópusi díszhalakra emlékeztető nászruhát öltenek. Ilyenkor oldaluk zöld és ibolyás színekben játszik, hasuk élénkvörös lesz, hát- és farok alatti úszóik pedig élénkpirossá válnak, vékony fekete szegéllyel. A nőstények az ikrák lerakásához 5-6 cm-es tojócsövet fejlesztenek. A szivárványos ökle élőhelyét a folyók, patakok lassú folyású szakaszai, a holtágak, tavak csendes vizei jelentik. Általában kisebb csapatokban él. E kis halfaj előfordulásának és szaporodásának