Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 1. - A Bakony halai (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1996)

A Bakony hegység halfaunája - Pontyfélék családja – Cyprinidae

is termeltek. A Veszprém melletti jutási Aranyos-patakon ez idő tájt létesített tógazdaságban szintén folyt compótenyésztés. A jószágfelügyelő 1918. december 28-án 102 kg „czampo" eladásáról is beszámolt - olvasható a régi feljegyzésekben. A Bakonyi Természettudományi Múzeum gyűjteményében található példányai a monostorapáti halastóból és a Zirc közelében fekvő Szarvaskúti-tóból kerültek begyűjtésre. (Utóbbi helyen is telepítésből származó egyedei fordultak elő!) A Gobio nemnek mintegy 25 faja él Európában, a Kaukázusban, ÉszakÁzsiában, Kis-Ázsiában, az Amur medencéjében, Koreában, Japánban és Tajvan vidékén. A nembe megnyúlt, többé-kevésbé hengeres testű halak tartoznak. Szájuk szögletében l-l hosszabb-rövidebb bajuszszál van. Hazánkban 4 fajuk fordul elő, a Bakony-hegységben 2 faj előfordulása bizonyított. A fenékjáró küllő (Gobio gobio) szinte egész Európában elterjedt, de Kis-Ázsia vizeiben is megtalálható. Keleten az Urálon túl a Jenyiszej vízrendszeréig fordul elő, majd ezután csak az Amur vízrendszerében, Mongóliában és Kínában található meg újra. Faunaterületünk álló- és folyóvizeiben szinte mindenütt elterjedt. Teste - a folyóvízi életmódhoz alkalmazkodás következtében - többé-kevésbé megnyúlt, oldalról és a hasi részén enyhén lapított. Alsó állású száját - melyet vastag, húsos ajak vesz körül - táplálkozás közben „ormányszerűen" kissé kinyújtja. Szája két oldalán l-l bajuszszál van. Színezetére a szürkésbarna hát, a sárgásfehér has és a test két oldalán húzódó fekete foltsor jellemző. A foltok száma 6-14 között van, leggyakrabban 9-10. Oldalai az oldalvonal felett barnássárgák, alatta sárgásbarnák, ezüstös csillogással. Többnyire a vizek mederfenékhez közeli régiójában tartózkodik, ahol csapatai gyakran fejüket összedugva - küllős kerékre emlékeztető alakzatot felvéve - pihennek. A faj elnevezése is innen ered. A fenékjáró küllő már HECKEL Jakab 1847. évi dolgozatában is szerepel, mint a Balaton és mellékvizeinek egyik halfaja. Ami bitkonyi előfordulását illeti, HECKEL Jakab a tapolcai malomárokból konkrétan is megemlíti előfordulását. További lelőhelyei között ENTZ Géza és SEBESTYÉN Olga 1942-ben a Gyöngyös-patakot (Keszthelyi-hegység), a Tapolcapatakot (Tapolcai-medence), a Kővágóörsi-patakot és a Kornyi-tavat (Balatonfelvidék) említik. BOTTA István-KERESZTESSY Katalin és NEMÉNYI István 1981-ben a Gaja-patak bodajki szakaszán gyűjtötték. Saját kutatásaink szerint a fenékjáró küllő a Bakony leggyakoribb és legáltalánosabban elterjedt halfajai közé tartozik. Előfordulása elsősorban a patakokra jellemző. 1971 és 1991 között 19 település határából kerültek elő egyedei. így megtaláltuk a Csángota-érben (Lovászpatona), a Cuhában (Bakonyszentlászló, Zirc) és alsóbb szakaszán, a CuhaiBakony-érben (Bakonybánk, Réde, Veszprémvarsány), a Dudari-patakban (Bakonyszentkirály, Réde), az Öreg-sédben (Béb), a Pápai-Bakony-érben (Adásztevel), a Pándzsában (Ravazd) és a Rétkerti-patakban (Gic). Állóvizekből a következő előfordulásait ismerjük: Hajmáspusztai tavak (Bakonyszentkirály), bakonynánai halastó (Bakonynána), arborétumi-tó (Zirc), Kardosréti-tó (ZircKardosrét), Királykúti-erdő tava (Zirc), romándi halastó (Románd). A Bakony területéről ismert másik küllőfaj a felpillantó küllő (Gobio uranoscopus). Előfordulásáról ENTZ Géza és SEBESTYÉN Olga 1942-ben megjelent „A Balaton élete" című könyv alapján van tudomásunk. A szerzők szerint ez a küllőfaj