Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 1. - A Bakony halai (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1996)

A Bakony hegység halfaunája - Pontyfélék családja – Cyprinidae

Szürkés színezetű hát- és farokúszója kivételével a többi úszó színtelen. Álló- és csendes folyású vizeket kedvelő halfaj, így a bakonyi hegyi patakokból általában hiányzik. ENTZ Géza és SEBESTYEN Olga a Gyöngyös-patakból (Keszthelyihegység) említik előfordulását. Kutatásaink során elsősorban a Bakony állóvizeiből került elő. A kisebb tavakban (tapolcai Malom-tó; Zirc, Kardosréti-tó) éppúgy előfordult, mint a nagy halastavakban (Monostorapáti, Romand, Ravazd). Folyóvizeink közül az Eger-patakból (Hegyesd), a Dudari-patakból (Bakonyszentkirály), a CuhaiBakony-érből (Réde) és a Vezseny-érből (Pér) sikerült kimutatni jelenlétét 1979-1988 között. Az Alburnoides nem képviselői Európa, Kis-Ázsia, a Kaukázus. Észak-Irán és Közép-Ázsia vidékén élnek. Hazánkban 1 faj fordul elő, a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctaius). A küszhöz hasonlóan megnyúlt (bár magasabb ívelésű háta miatt annál zömökebb!), oldalról erősen lapított testű hal. Nevét jellegzetes oldalvonaláról kapta: annak mentén ugyanis alul és felül egyaránt egy-egy sötét pontsor húzódik végig. Küllemét tekintve a küsztől abban is különbözik, hogy az oldalán 3-4 pikkelysorból álló, zöldes-narancssárgán irizáló sáv található. Maximum 12-13 cm-re nő meg. Európa nagy részén elterjedt, de az Alpoktól és Pireneusoktól délre eső területekről, továbbá Dániából, a Skandináv-félszigetről és a Britszigetekről hiányzik. A volt Szovjetunió közép-ázsiai területeinek északi felén is előfordul. A sujtásos küsz élőhelyigényét a tiszta, gyors folyású, oxigéndús, köves aljzatú hegyi folyók és patakok elégítik ki. Hazai elterjedéséről nem sok konkrét adat található. Területünkön mindenesetre egyike a legritkább halfajoknak, hiszen a korábban már említett publikációk egyikében sem írták le a Bakonyból. Múzeumunk gyűjtései nyomán azonban az elmúlt évtizedekben három élőhelyről is előkerültek példányai. Ezek a Déli-Bakony nyugati peremén fekvő Meleg-víz (Csabrendek), az Északi-Bakonyban lévő Gerence (Bakonybél) és a Pannonhalmi-dombság területére eső Bakony-ér (Bakonybánk). A Tinea nem faját, a compót (Tinea tinea) más halfajokkal szinte lehetetlen összetéveszteni, annyira jellegzetes megjelenésű hal: vaskos, zömök testét ugyanis apró, sűrű sorokba rendeződött pikkelyek borítják. Háta erősen, hasa gyengébben ívelt. Nagy fejéhez viszonyítva kicsi, csúcsba nyíló szája van, s a száj szögletében l-l kis bajuszszál látható. Farokúszója csak egészen enyhén kimetszett. Tipikus esetekben a compó háta sötét olajzöld színű, oldalai olajzöldek vagy aranysárgák, hasa pedig sárgás. Úszói sötétszürkék. Teste erősen nyálkás és emiatt síkos tapintású. Átlag 25-30 cm-re megnövő hal. Elterjedési területe magába foglalja Európa nagy részét, továbbá Kis-Ázsiát és Szibériában az Ob és a Jenyiszej középső folyásának vidékét. Hazánkban a compót a sík vidékek állóvizeinek halaként tartjuk számon. Kedvenc élőhelyeit a nyáron könnyen felmelegedő sekély vizű, iszapos, növényzettel sűrűn benőtt tavak jelenlik. Élőhelyigénye miatt érthető, hogy a Bakony természetes vizei nem a legideálisabbak számára, s így előfordulására nézve csak kevés adatunk van. Ugyanakkor, mivel a compó elterjedési területén a gazdasági szempontból értékes halfajok közé tartozik, s régóta foglalkoznak tenyésztésével, ilyen minőségében már hosszabb ideje jelen van - ha mesterségesen is - a bakonyi halfaunában. így pl. az 1900-as évek elején létesült csopaki pisztrángtelepen compót