H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 28. (Zirc, 2011)

Fehérvári Bence – Saláta Dénes – Malatinszky Ákos: Hagyományőrző gyümölcsösök az Öreg-Bakony tanyavilágában

Az egykori teljes gyümölcsfaszámra az 195l-es légifotó alapján következtethetünk (2. ábra). A felső gyümölcsösben egykor 170 fa állt, az alsóban pedig 110 darab. A légifotón a tanyától délkeletre egy kisebb gyümölcsös is látható, körülbelül 50 fával, ez lehetett az egykori faiskola része. Jelenleg összesen 90 gyümölcsfa van meg a felső gyümölcsösben, közülük 40 almafa ad jelentős termést egyes években. Ezek összesen 8 fajtába sorolhatók. A fajták közül 3 (a hagyma alma, a bőralma és a szeplős piros alma) van jelen nagyobb mennyiségben, ez is az egykori piacra való termelésre utal. Megfigyelhető, hogy az azonos fajták egymás közelébe vannak telepítve; a hiányokat valószínűleg más fajtákkal pótolták. Elképzelhető, hogy a többi fajta is nagyobb számban voltjelen a gyümölcsös nem termő, vagy erdővel mára már benőtt részén. 2. ábra: A vizsgált tanyák az 195l-es archív légifotón (szelvényszám: L-33-36-B-c) (Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára, szerkesztette: Saláta Dénes) Huditanya gyümölcsöse A Huditanyát övező gyümölcsös mutatja talán a legszebb képet a 4 mintaterület közül. Szépen felismerhető az egykori telepítési rendszer, miszerint az almákat és a körtéket külön csoportokban telepítették, és csak a pótlások miatt történtek keveredések. Ez a gyümölcsös a legjobban tanulmányozható, összesen 150 fát telepítettek szabályos 10x10 m-es térhálóba. A gyepet rendszeresen kaszálják és a fákat is megfiatalították (metszéssel) az elmúlt években. Rendkívül nagy a gyümölcsfajták változatossága, a 32 termő almafából 11 fajta került elkülönítésre, de egykor még ennél is több lehetett, hiszen az egykori fák alig 27%-a él csupán. A fontosabb fajták közül kiemelhető a nyári piros kálvil, más néven eperalma, amely nevét terméshúsának eperillatáról és -ízéről kapta. Középnagy almatermésének héja vastag, szívós, alapszíne sárgás, napos oldalán viszont bepirosodik. Jellemző rá az élénkpiros csíkozottság és számos kis szürke paraszemölcs, amelyekről könnyű felismerni. Korán és sokat terem, ellenálló fajta, a termőhelyre nézve a napsütötte, melegebb, de csapadékos termőhelyet kedveli (KEREKES 1937). 49