H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 28. (Zirc, 2011)

Szabóky Csaba: Összehasonlító vizsgálatok a Bakonybél-Somhegy nagylepkefaunáján (Macrolepidoptera), és a molyfauna (Microlepidoptera) alapvetése

Bevezetés Minden összehasonlító faunisztikai munka alapfeltétele, hogy azt megelőzze egy azonos témájú, hasonló terjedelmű úttörő munka. A Bakony éjszakai nagylepke kutatásának oroszlánrészét Rézbányai László, fáradhatatlan és kitűnő lepkészünk végezte el. Eredményei gyors egymásutánban jelentek meg (RÉZBÁNYAI 1973, 1977, 1979, 1980, 1981) A Somhegy nagy lepkefaunáját tárgyaló dolgozatában - az aprólékos és gondos vizsgálatok, határozások eredményeképpen - 583 lepkefaj került napvilágra. Miután Rézbányai a Somhegyen abbahagyta a fénycsapdázást, 1991-ben az ERTI (LESKÓ et al. 1998) ugyanazon a helyen felállította saját fénycsapdáját. A csapda vagyonvédelmi és meteorológiai okokból a birtok területén 100 méterrel beljebb került és napjainkig is ott üzemel. A csapda kezelője Pap Zoltán, aki az ERTI csapdakezelői közül kiemelkedő módon látja el feladatát. Számos újítással segítette a fénycsapda anyagok minőségének jobbá tételét. A fénycsapdázásnál megszokott módszer: a nagy ölőüvegbe belógatott üvegfiola használata, amibe a kloroform kerül. A módszer egyik hiányossága, hogy a fiolából nem, vagy nem megfelelő sebességgel áramlik ki az ölőanyag. Ennek következtében a bekerült rovarok „összedarálják" egymást és az anyagot nem lehet meghatározni. Pap Zoltán kikísérletezte a „rovarölő párnát". A párna egy vattával töltött vászonzacskóból áll, amelyet behelyezés előtt kloroformmal átitat, és így lógatja be az ölőüvegbe. A kloroform folyamatosan és egyenletesen párolog, ezért folyamatosan fejti ki hatását is, a rovaranyag pedig ép marad. A módszer használhatóságát bizonyítja, hogy bár az ERTI összes csapdája közül a somhegyi csapda fogja a legtöbb lepkét, mégis a legjobb minőségű rovaranyagot adja. Eredmények A nagylepke fauna A nagy lepke faunából 745 fajt ismerünk. A magas faj szám Rézbányai publikációiból, a zirci BTTM lepkegyüjteményének adataiból, az ERTI fénycsapda határozásaiból és saját gyűjtéseim összegzéséből kerekedett. Az említett fajszám jóval meghaladja a teljes magyar nagylepke fauna 50 %-át. A hazai viszonyok között szinte páratlanul magas fajszám egyfelől a vizsgált terület rendkívüli fajgazdagságából, a vizsgálati idő hosszából, másfelől a határozások (determinálások) precízségéből és gondosságából ered. A lista áttekintése során kiderült, hogy Rézbányai vizsgálatai óta 58 faj nem került elő, viszont 159 olyan faj jelent meg, amellyel Rézbányai nem találkozott. A nagymértékű különbséget (háromszor annyi lepke került elő, mint amennyi elveszett!) a növényzet összetéte-lének jelentős megváltozása okozta. A korabeli fényképek megtekintésekor nyilvánvalóvá vált, hogy a 30 évvel ezelőtti erdő-véghasználatok helyén ma már 30 éves faállomány található. Az akkori gazdag gyepszinti és nyílt területekre jellemző növényzetet folyamatosan átváltotta a lombos erdő, a maga sajátos lágyszárú együttesével. Ezzel párhuzamosan az azokon táplálkozó lepke-együttes összetétele is megváltozott. Nem elhanyagolható az a tény, hogy a felnövekvő erdő fokozatosan „árnyékol", azaz a még napjainkban is gyepként mögötte hagyott területek lepkéi nem tudnak közvetlen úton a fényre repülni. A különbségek további okai, hogy olyan lepkefajok települtek hazánkba (nem csak a Bakonyba), amelyek Rézbányai vizsgálati 228