H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 20. (Zirc, 2001-2003)

SZÉL GYŐZŐ – KUTASI CSABA: Tihanyi élőhelyek bogárfaunisztikai vizsgálata

tokában is kijelenthető, hogy a gejzírkúpok környékén található sziklagyepek értékes és természetes állapotú élőhelyek. Gödrös, sziklagyepek. A futóbogár-együttes H-diverzitása az általunk vizsgált területek közül itt a legalacsonyabb (0.64) és a fajszám is igen alacsony (7). A futóbogarak közül szembetűnően magas egyedszámban (228) fordult elő a nagy pöfögőfutrinka (Brachinus crepitans), a holyvák közül pedig a bűzös holyva (Ocypus olens), ami degradációra utaló jel. A sziklagyepekre jellemző pohos gyászbogár (Gnaptor spinimanus) a Tihanyi-félszigeten 2000 és 2001-ben más helyről nem került elő. Az általunk vizsgált száraz gyepek közül a legkevésbé értékes, a degradáció itt érvényesül a legerőteljesebben. 2. Kultúrterületek, irtásrétek Szarkádi-dűlő, lucernás. A futóbogár együttes H-diverzitása (1.96) és fajgazdagsága (30) is magas, éppúgy, mint a talajcsapdával gyűjtött egyedek száma (1392). A lucernaültetvény monokultúra, és távolról sem nevezhető természetesnek. Sajátos módon azonban olyan kedvező életfeltételeket teremt egyes futóbogarak számára, hogy azok ott igen nagy egyedszámban találhatók. A fogott futóbogarak faj- és egyedszámát nézve feltűnik, hogy a fajok egy része, pl. a sárgacsápú fémfutó (Harpalus flavicornis) (3), a fekete közfutó (Amara aulica) (2) alacsony egyedszámban fordulnak elő, amíg mások, mint a sokpontos tarfutó (Calathus fuscipes) (429), a nagy selymesfutrinka (Pseudoophonus rufipes) (275), a nagy pöfögőfutrinka (Brachinus crepitans) (360) óriási egyedszámban. Az előbbiek a természetes társulások fajai, amelyek a lucernaföldön is megélnek, amíg az utóbbiak számára a kultúrterület különösképpen kedvező, ezért ott erősen felszaporodnak. A közönséges gyászfutó (Pterostichus melanarius) más általunk vizsgált élőhelyen egyáltalán nem fordult elő, viszont a Szarkádi-dűlő lucernásában 71 példány került a csapdapoharakba, e faj tehát szintén előnyben részesíti a mezőgazdasági területeket, illetve a lucernaföldet. Tipikus szántóföldi fajok még a hantfutó (Dolichus halensis) és a hatfoltos kisfutó (Platynus dorsalis). Szórványos előfordulású és a sziklagyepekre jellemző futóbogárfaj a ritka bársonyfutó (Ophonus puncticollis). A területen működő boros csapda használata eredményes volt, hiszen segítségével számos ritka és védett faj került elő, mint a pompás virágbogár (Cetonischema aeruginosa) és a smaragdzöld virágbogár (Eupotosia affinis). A cincérek közül említésre méltó faj a vércincér (Purpuricenus kaehleri). Szarkádi-dűlő, irtásrét. Ezen a helyen a futóbogár együttes H-diverzitása 1.77, ami közepes érték, a fajgazdagság alacsony (9) és nem magas az egyedszám (61) sem. Degradációt jelző fajok a nagy selymesfutrinka (Pseudoophonus rufipes) és a sokpontos tarfutó (Calathus fuscipes), bár egyedszámuk nem volt kiugróan magas. Ritkább futóbogárfajok a ritka bársonyfutó (Ophonuspuncticollis) és a fekete közfutó (Amara aulica). Említésre méltó a pompás virágbogár (Cetonischema aeruginosa) és a rőt élősdibogár (Zonitis praeusta) jelenléte. Szőlőültetvény. A Külső-tó szomszédságában található ültetvényt vizsgáltuk talajcsapdával. A csapdák 2001. VI. 02-től X. 21-éig üzemeltek, összesen 15 futóbogár faj 50 egyedét fogták. A domináns faj a nagy selymesfutrinka (Pseudoophonus rufipes) volt, de hasonló dominanciával volt jelen a nagy pöfögőfutrinka (Brachinus crepitans) is. A futóbogár-együttesnek erre az időszakra számolt H-diverzitása igen magas volt (2.36). Az itt gyűjtött futóbogarak közül viszonylag ritkább fajok a zömök fémfutó (Harpalus roubali) és a homoki bársonyfutó (Ophonus sabulicola).