H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 20. (Zirc, 2001-2003)

SZÉL GYŐZŐ – KUTASI CSABA: Tihanyi élőhelyek bogárfaunisztikai vizsgálata

A Duna egyértelműen elválasztja a külsű megjelenésében hasonló Carabus violaceus LINNAEUS 1758 (kékfutrinka) fajtól. A Külső-tó partján egyetlen példányt gyűjtöttünk talajcsapdával (2001. VIII. 10). *Carabus nemoralis Q.F. MÜLLER 1764 (ligeti futrinka) Európai faj, mely kelet felé az Uraiig terjedt el, de Észak-Amerikába és Közép-Ázsiába is behurcolták. Magyarországon a Dunántúlról és az Északi-középhegységből ismerjük, az Alföldről nem került elő (SZÉL 1996). A zárt erdők övében él, elterjedési területén nem ritka. A Tihanyi-félszigeten az Apáti-hegyről került elő egyetlen példánya a feketefenyves szegélyéből (talajcsapda, 2000. VI. 25-VII. 1). Tihanyi előfordulása ezidáig nem volt ismert. Védett, eszmei értéke 2000 Ft. *Dyschirius tristis STEPHENS 1827 Európai faj, mely kelet felé Szibériáig fordul elő. Hazánkban ritka, legtöbb ismert előfordulási helye a Dunántúlra esik (Mosonmagyaróvár, Esztergom, Budapest, Majkpuszta, Fehérvárcsurgó, Iszkaszentgyörgy (Keleti-Bakony), Zselic, Karapancsa, a Marcal környéke) (KUTASI & SZÉL 2000). Az Északi-középhegységben a Börzsönyből (Drégelypalánk) is ismerjük. A Tihanyi-félszigeten csupán a Külső-tó partján gyűjtöttük parttaposással (2001. VI. 26. és VII. 5.). *Pterostichus leonisi APFELBECK, 1904 Elterjedési területe Közép- és Délkelet-Európa a Kaukázusig. Sókedvelő faj, melynek hazánkban eddig a Kiskunsági Nemzeti Parkból, a Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzetből, valamint Liter környékéről publikálták előfordulását (KUTASI 1998). Budapest déli részén a keserűvizes források környékén is előfordul. A Tihanyi-félszigeten egyetlen példányát gyűjtöttük parttaposással (2001. VII. 5.). *Pterostichus elongatus (DUFTSCHMID 1812) (nyúlánk gyászfutó) Mediterrán elterjedésű faj. Hazánkban szórványos előfordulást mutat, a legnagyobb példányszámban a Velencei-tó, valamint a székesfehérvári Sós-tó partján gyűjtötték. Előkerült ezenkívül többek között az Alföldről, a Balaton déli partjáról és az Északiközéphegység néhány pontjáról is. A Velencei-tói, fertői és székesfehérvári előfordulás a faj sókedvelő jellegét bizonyítja, ugyanakkor más lelőhelyeken vízparti nádasból vagy mocsaras erdőkből, és nem szikes területről ismerjük. A lelőhelyek legnagyobb része a síkvidékre esik (SZÉL 1996). A Tihanyi-félszigeten egyetlen példány került elő a Külső-tó partjáról (2000. VI. 4., parttaposás) (KUTASI & SÁGHY 2002). A faj tihanyi (sőt bakonyi) előfordulása ez idáig nem volt ismeretes. * Pterostichus melas (CREUTZER, 1799) (fényes gyászfutó) Közép- és Dél-Európában és a Kaukázusban fordul elő. Hazánkban az Alpokalján, a középhegységben, valamint a Dél-Dunántúl domb- és hegyvidékein nagy egyedszámban találták (sokszor a hegyvidék magasabb pontjain) bükkösökben és tölgyesekben. Az Alföldről csak igen kevés adata van, pl. Debrecen, Gyula (SZÉL 1996). A Tihanyi-félszigeten 2000 folyamán összesen három helyről került elő, az Apáti-tetőről (itt pusztafüves sztyeplejtőről, illetve árvalányhajas gyepből) és a Kiserdő-tetőről, lelőhelyenkét egy-egy példány. A Külső-tó partján nyár végén és ősszel gyakori volt. Tihanybol ez idáig nem jelezték előfordulását.