H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 20. (Zirc, 2001-2003)

SZÉL GYŐZŐ – KUTASI CSABA: Tihanyi élőhelyek bogárfaunisztikai vizsgálata

CARABIDAE (FUTÓBOGARAK) Calosoma sycophanta (LINNAEUS 1758) (aranyos bábrabló) Nyugati palearktikus elterjedésű faj, amelyet - biológiai védekezés céljából - ÉszakAmerikába is betelepítettek. Hazai elterjedési adatainak zöme a Dunántúlra és az Északiközéphegységre esik, az Alföldön csak szórványosan fordul elő. A hegy- és dombvidéken élőhelye elsősorban a tölgyes, az Alföldön pedig a kemény- és puhafaligetek, de nádasban is észlelték már jelenlétét. Tápláléka szinte teljes egészében lepkehernyókból és -bábokból áll, amelyekért mind a lárva, mind az imágó felmászik a fák törzsére, ágaira. Előszeretettel fogyasztja a szőrös hernyókat, mint például a gyapjaslepke (Lymantria dispar) hernyóját. Hernyójárásos években gyakrabban látható, egyébként ritkán kerül szem elé, és gyakorinak sehol sem mondható. A Tihanyi-félszigeten egyetlen frissen elpusztult példányt találtunk a Hármas-hegy területén, földúton 2001. június 4-én. Védett, eszmei értéke 2000 Ft. Szerepel a CORINE Biotopes Programban (KELEMEN 1997). Carabus convexus FABKKIUS 1775 (selymesfutrinka) Euroszibériai elterjedésú, hazánkban főként a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegységben találták meg, a Tiszántúlról kevés előfordulási adata ismert. Magyarországon az alföldi lapálytól a hegyvidék 900 m-es magasságáig szinte mindenféle erdőtársulásból előkerült, sőt barlangból is ismert, mindazonáltal leginkább a dombvidéki száraz, ligetes erdőszélek, a füves, napsütötte sziklagyepek, az alföldi nyárasok és tölgyesek képezik a tipikus élőhelyeit (SZÉL 1996). Nálunk elterjedt és gyakori fajnak számít. A Tihanyi-félszigeten mindössze három példány került elő a Kiserdő-tető bokorerdeiből 2001. VI. 16. és X. 13. között. Védett, eszmei értéke 2000 Ft. Carabus coriaceus LINNAEUS 1758 (bőrfutrinka) Európa nagy részén és Törökországban fordul elő. Hazánkban a Középhegységben és a dunántúli dombvidéken általánosan elterjedt és gyakori, amíg az Alföldön csak szórványosan fordul elő. Széles ökológiai túrőképességű faj, amely hazánkban csak a tisztán tűlevelű erdőkből és a Duna-Tisza közi homokbuckásokból hiányzik (SZÉL 1996). Elsősorban az erdős vidékek lakója, meleg nyári estéken olykor a kertekbe, házakba is betéved. A Tihanyi-félszigeten szinte az összes általunk vizsgált területről előkerült. Védett, eszmei értéke 2000 Ft. Carabus granulatus LINNAEUS 1758 (mezei futrinka) Elterjedési területe egész Eurázsia. Hazánkban a nedves réteken, vízparti galériaerdőkben szinte mindenütt előfordul, és rendszerint igen gyakori. Tipikus élőhelye a vízparti füzes és nyáras, ahol az áttelelő imágók a számukra alkalmas fűzfarönkökben olykor nagy számban gyűlnek össze a fakéreg alatt. Az egyedek egy része jól fejlett hártyás szárnnyal rendelkezik, míg más példányok hátsó szárnyai többé-kevésbé elcsökevényesedtek. A Tihanyi-félszigeten a Külső-tó melletti füzes és sasos területről több példány is előkerült. Védett, eszmei értéke 2000 Ft. Carabus germari STURM 1815 (dunántúli kékfutrinka) Elterjedési területe Észak-Olaszarszág, Svájc, Ausztria és Nyugat-Magyarország. Hazánkban az egész Dunántúl területén erdőkben és nyílt területeken egyaránt előfordul.