Kenyeres Zoltán (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 18. (Zirc, 1999)

TÓTH SÁNDOR: A vörös légivadász (Pyrrhosoma nymphula interposita Varga, 1968) előfordulási sajátosságai a Bakonyvidéken (Insecta: Odonata)

a fajnak Európában a törzsalakja, a Pyrrhosoma nymphula nymphula (Sulzer, 1776) mellett két alfaja is él, a Pyrrhosoma nymphula elisabethae Schmidt, 1948 és a Pyrrhosoma nymphula interposita Varga, 1968. A Kárpát-medencében található populációt alkotó Pyrrhosoma nymphula interposita „morfológiai jellegeiben a két szélsőséges subspecies között álló, de földrajzilag közel azonos variációszélességű, meghatározott areállal bíró forma, mely megfelel a subspecies taxonómiai követelményeinek" (VARGA 1968). A vörös légivadászt hazánkban mintegy 50 évvel ezelőtt még ritkának tartották, mivel csupán a Börzsönyből, a Kőszegi-hegységből és a Pilisből ismerték egy-egy lelőhelyét (ÚJHELYI 1955, 1957). Szitakötő-faunánk jelenlegi, viszonylag jó kutatottsági fokán, ez a megállapítás (elsősorban hegy- és dombvidékeinket illetően) már nem állja meg a helyét. A legutóbbi időkig végzett vizsgálatok szerint előkerült minden hegységünkből, sőt dombvidéki előfordulásai sem ritkák. Kétségtelen, hogy a sík vidékeken, különösen az Alföldön való előfordulásáról még nagyon kevés az információnk. Azonban kivételesen gyűjtötték már az Alföldön, Artándon (Kutasi-főcsatorna, publikálatlan adat, Dévai György levélbeli közlése, leg. Tóth Albert), Dabason (Murányi Dávid szóbeli közlése, leg. Kontschán Jenő) és Sarudon (TÓTH 1974). Ugyancsak előkerült a Kisalföldön (Fehértó: Fehér-tó, Csorna: Király-tó, leg. Tóth Sándor, közöletlen adatok). A Közép-Dráva-mellékről mind publikált (Bélavár: Csíkos-árok, TÓTH 1998), mind pedig publikálatlan (Gyékényes: Lankóci-erdő, Háromfa: Háromfai-tározó, leg. Tóth Sándor) adatait ismerjük. A vörös légivadászt a hegységben a veszprémi Bakonyi Múzeum egykori zoológusa, Papp Jenő fedezte fel, a faj jelenleg is klasszikusnak nevezhető élőhelyén, a közigazgatásilag Ugodhoz tartozó Vörös János-séd völgyében, 1959. május 21-én (PAPP 1959). Mint később leírta (PAPP 1968), a faj ott akkor nagy számban mozgott, de csak 9 hímet és 2 nőstényt gyűjtött be. Érdekes, hogy a faj második és harmadik lelőhelye a hegység peremvidékéről vált ismeretessé. Szelényi Gusztáv a Devecser melletti Széki-erdőben gyűjtötte 1966-ban. A példányok Újhelyi Sándor gyűjteményébe kerültek, a közelebbi lelőhelyet nem ismerjük. A fenyőfői Pisztrángos-tónál a jelen dolgozat szerzője találta meg 1970. július 7-én. Anyag és módszer A szitakötő fauna kutatása általában nem igényel sem különleges eszközöket, sem speciális módszereket. Az imágók megfogására rendszerint megfelel a repülő rovarok gyűjtésére használt háló. A lárvák gyűjtésére, a sokféle hálótípus közül, a tenyészőhely sajátosságainak, illetőleg a vizsgálatot végző személy egyéniségének leginkább megfelelőt kell kiválasztani. Kellő gyakorlat és fajismeret megszerzése után, a taxonok jelentős részét biztonsággal felismerjük a terepen. Ezért az utóbbi időben, természetvédelmi okokból is, iparkodunk minél kevesebb állatot befogni, illetőleg a szükséges vizsgálat után lehetőleg szabadon engedni. Mivel a Pyrrhosoma nymphula interposita a könnyen azonosítható szitakötők közé tartozik, a faj elterjedésének vizsgálata során fokozott jelentősége volt a megfigyelésnek. A szitakötő kutatás különösen „humánus" módszere a lárvabőrök (Exuvium) gyűjtése. Ezek ugyanis fajra többnyire biztonsággal meghatározhatók. Szerencsés körülmény, hogy a vörös légivadásznak nem csak az imágója, hanem a lárvabőre, sőt a lárvája is könnyen felismerhető. Néhány lelőhelyének felfedezése annak köszönhető, hogy a szerző az utóbbi években több-kevesebb rendszerességgel kutatta a hegység csípőszúnyog (Culicidaé) faunáját, különös tekintettel a lárvákra, illetőleg a lárvatenyésző-helyekre. E munka során a vörös légi-