Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 17. (Zirc, 1998)

ROZNER ISTVÁN: A Bakony-hegység sutabogár-faunája (Coleoptera: Histeridae)

II. Mediterran áreájú fajok a. Circummediterrán 5 6,9 b.Mediterrán 1 1,4 c.Nyugat-(atlanto-)mediterrán 3 4,1 d.Pontusi-pontomediterrán 4 5,5 e.K-mediterrán 5 6,9 f. Közép- és dél-európai 2 2,7 S 20 27,4 III. Európai fajok 4 5,5 Érdemes egy összehasonlítást tenni három különféle ökológiai típusú - a Bakonyban már feldolgozott - bogárcsalád tagjainak, hasonló elvek alapján összeállított adatai között. A növényevő Chrysomelidae, a korhadékevő Scarabaeidae és a ragadozó-dögevő Histeridae családok fajainak százalékos elterjedési arányai: Chrysomelidae Scarabaeidae Histeridae I. Palearktikus-euroszibériai 48,9 % 46% 67,1 % II. Mediterrán 34,5 % 36% 27,4 % III. Európai 16,6% 18% 5,5 % A táblázatból kitűnik, hogy a növényevő és a másodlagos növényevő-korhadékevő fajok elterjedése a Bakony-hegységben, de valószínűleg az egész Kárpát-medencében is, közel azonos elterjedési áreájú fajokból áll. A sutabogarak esetében kissé más a helyzet. Közel 20%kal magasabb a palearktikus-euroszibériai fajok aránya, ami szintén azt bizonyítja, hogy a sutabogarak a Kárpát-medencében vészelték át az utolsó jégkorszakot, és betelepülésük csak kevésbé függött a növények jégkorszak utáni betelepülésétől. Jelentős az európai áreájú fajok viszonylag kevesebb százalékos aránya a sutabogaraknál, ez szintén azzal magyarázható, hogy ezek a bogarak nem függnek a kis elterjedésű növényfajoktól, ezért kevés a kis területre szorítkozó endemizmus közöttük. A palearktikus-euroszibériai csoport, amely a legtöbb fajból áll, a legjobban alkalmazkodó csoport a környezeti változásokhoz és azokhoz a környezeti feltételekhez, melyeket az emberi tevékenység teremt. Ezek a fajok a legkülönbözőbb környezetben fordulnak elő, legelőktől az erdők mélyéig. A mediterrán fajok zöme a xero- és termofil elemeket reprezentálja, esetünkben a Bakony-hegység peremterületeit részesítik előnyben, főleg a lejtősztyepeket és a meleg tölgyerdőket. A sutabogarak meghatározása A feldolgozó munka legfontosabb része a faj azonosítása. Erre a megfelelő irodalmi anyag és a problémás esetekben, más gyűjteményekben foglalt típuspéldányokkal vagy megbízható szakemberek által meghatározott példányokkal történő összehasonlítás szolgál. A határtozókulcsokat tartalmazó magyar irodalmi anyag elég szegényes. Elsőként CSÍKI (1903): „Magyarország Histerféléi" c. munkáját említeném, amely az Állattani Közleményekben jelent meg. A gyakoribb fajok meghatározására szolgál MÓCZÁR (1969): „Állathatározó 7." kötetében levő, sutabogarakat tárgyaló rész (KASZAB 1969 in MÓCZÁR 1969). A